Színvonalas ünnepség keretein belül adta át a 2016-ban létrehozott Kovács István Alapítvány a Művészetek Palotája Üvegtermében a magyar sikersportnak jegyzett kajak-kenu sportág utánpótlás versenyzőinek idei ösztöndíját. Az utánpótlás kajakosok közül továbbra is 23 év alatti versenyzők jelentkezhettek, akik fiatal koruk ellenére komoly felnőtt eredménysorral rendelkeznek – többek között a csömöri Balaska Márk és világbajnok társa, Birkás Balázs is. Egy fő maximum 120.000 Ft támogatásért pályázhatott, így az alapítvány összesen 3.6 millió forintot osztott szét a kiválasztottak között.

 

Kovács Zoltán alapító köszöntötte elsőként a díjazottakat, megható beszédében felidézte a névadó nagypapájának emlékét, aki rendkívül energikus, határozott, magas munkabírással és kitartással rendelkező személyiség volt; egy igazi vezető típus, akire felnéztek Érd városában. Kiemelkedő tudásvággyal rendelkezett, és gyakran ismételgette az alábbi idézetet: „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz”.

 

Ezt követően Kovács Anita, a Kuratórium elnöke kiemelte azon 15 fiatal nevét, akik már tavaly is támogatásban részesültek, majd hatalmas taps után elkezdődött a díjak átadása. Dr. Szűcs Balázs Kuratóriumi tag is képviselte az alapítványt, a díjak átadásánál pedig Szilasné Mészáros Judit igazgatónő, valamint Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakos segédkezett.

 

A kajak-kenu tehetségek további 100.000 Ft támogatásban részesülhetnek a #kiajochallenge verseny által, amelynek lényege, hogy bármilyen érdekes, figyelemfelkeltő, vagy motiváló eseményen készítsenek egy fotót (majd osszák meg a közösségi médiában), ami inspirálja az ismerőseiket és segíti a díjazottakat is céljaik elérésében. Az összeget tanulmányi jellegű vagy edzőtáborozást, felkészülést elősegítő célokra használhatják fel.

 

Gratulálunk!