A csömöri Huszák Alexandra szerint a magyar női jégkorong-válogatottnak az lesz az egyik erőssége a vasárnap kezdődő hazai rendezésű divízió I/A-világbajnokságon, hogy soha nem fogja feladni és a végsőkig harcol majd.

A magyarok a közvetlen vb-felkészülést Mátyásföldön kezdték, hétfőn pedig nem hivatalos, zárt kapus edzőmérkőzést játszottak Kínával. Ezt követően költöztek át a Vasas Jégcentrumba, ahol csütörtökön 19 órától az olaszok ellen tartják a vb-főpróbát.

„Már mindenki várta, hogy átköltözhessünk Káposztásmegyerre, szerintem ott jön meg az igazi világbajnoki hangulatunk” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a HKB csatára.

A magyar válogatott először 2019-ben, éppen az idei torna helyszínén jutott fel a másodvonalból. Azóta négy elitvilágbajnokságon és egy divízió I/A-tornán vett részt. Huszák felidézte, hogy a hat évvel ezelőtti vb fantasztikus élmény volt, ráadásul nagyon jó eredményt értek el.

„Semmiféleképpen nem érzem, hogy a hazai pálya nyomás lenne számunkra. Szeretem, amikor kint lehetnek a szülők, az ismerősök, a szurkolóink. Az nekem mindig extra motivációt és extra erőt tud adni, és úgy gondolom, a többiekre is ez jellemző”

– magyarázta.

Idei szereplését vasárnap Franciaország ellen kezdi a magyar együttes, majd április 13-án Kína, 15-én Szlovákia, 17-én Olaszország, 18-án pedig Norvégia lesz az ellenfele. A mezőnyből csak az első helyezett jut fel.

„Közelítőleg azonos játékerőt képviselő hat csapat fog megmérkőzni egymással, és mindegyiknek a feljutás lesz a célja. Nálunk vannak rutinosabb játékosok, és egyre több fiatal is szerepet kap, ez jó egészet alakít ki a csapaton belül” – nyilatkozta.

Huszák felidézte, hogy az olaszok és a franciák ott voltak a februári téli olimpián – az olaszok ráadásul a negyeddöntőig jutottak -, látták a mérkőzéseiket, és bár lehetséges, hogy rájuk egy fokkal jobban oda kell majd figyelniük, szerinte minden meccs nehéz lesz, ezért ő nem emelt ki senkit az ellenfeleik közül.

Meglátása szerint az utolsó felkészülési mérkőzésen a letámadást, a védekezést és az emberelőnyös szituációkat próbálják majd „élesíteni”. A saját erősségeik kapcsán megjegyezte: mindig nagyon összetartó csapatot alkotnak, amely a végsőkig tud harcolni és a maximumokat nyújtani, szerinte most is ez lesz a leginkább jellemző rájuk.

„Soha nem fogjuk feladni, és a hazai pálya olyan előnyt és pluszt fog nekünk adni, amiből meríteni fogunk” – szögezte le.

Hajrá, magyarok!