Markó Edina szövetségi kapitány úgy fogalmazott a szövetség honlapjának, hogy egy nagyon masszív, szervezett, rengeteget futó svéd csapat vár ránk. Erős a szélsőjátékuk, a támadásoknál pedig nagyon kell majd ügyelni Kosovare Asllanira és Carolina Segerre. A kapusuk, Hedvig Lindahl a Wolfsburgban játszik együtt Jakabfi Zsanettel. A magyar válogatott október 4-én a miskolci Eb-selejtezőn fogadja a svédeket.

 

– Nem félve, hanem vagánysággal, de fegyelmezetten kell kiállnunk ellenük és plusz élményként felfogni, hogy ilyen szintű ellenféllel futballozhatunk – nyilatkozta a szakvezető. – Pusztainak most az U19-esek között kell vezérnek lennie, a későbbiekben pedig majd visszatér hozzánk. Horti Boglárka kapta meg a helyet a keretben, aki már az előző fordulóban is tartalék volt. Az izlandi vereség óta eltelt egy hónap, a játékosok jobban formába lendültek, hiszen azóta bajnoki találkozókat játszottak.

 

A magyar felnőtt női labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok:
Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
védők:
Boros Kinga (DVTK)
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)
Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
középpályások:
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC)
Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC)
Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen)
támadók:
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)
Németh Loretta (MTK Hungária FC)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Vágó Fanni (Ferencvárosi TC)
Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)

 

Sok sikert, lányok!