Még négy perc sem telt el a VS Dunakeszi elleni találkozóból, amikor a vendégek mestere időt kért, mert tanítványai ekkorra már négygólos hátrányban voltak. Pedig ha tudta volna, mi következik! A kezdés után csak még jobban belelendült a csömöri csapat, ez pedig a folytatásra sem ígért sok jót a szomszédoknak. A feszes védekezésből indított szélvészgyors támadások végén az eredményjelző kezelője izzadt le talán a legjobban, olyan sebességgel születtek a gólok. A vendégeknek nem volt könnyű dolguk, hiszen Kerekes jól állta a sarat a kapuban, sőt, még a gólszerzők közé is feliratkozott. Egyetlen esemény árnyékolja csak be az első félidőt, Turák Csaba egy labdaszerzést követően lent maradt a földön, a combját fájlalta és már nem is tért vissza a pályára. Addigra 15 perc alatt már kétszer is beköszönt, hozzátette a magáét a sikerhez, mielőbbi gyógyulást kívánunk!
A fordulás után egyre több fiatal, saját nevelésű játékos kapott lehetőséget, akik éltek is a bizalommal: a gárda legfiatalabb tagja, a mindössze 16 éves Forsthoffer Péter például magabiztosan lőtte pályafutásai első NB II-es góljait, Riz Bulcsú pedig ismét bizonyított a kapuban! A mieink nem álltak le a termeléssel, idénycsúcsot jelentő 45-ig jutottak, továbbra is veretlenek és ott loholnak a listavezető salgótarjániak nyakán! A hajrában a rutinos Szenográdi Csaba is beállt a kapuba, aki csömöri színekben legutóbb 11 éve szerepelt – ez az este tehát számára is sokáig emlékezetes marad!
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 8. FORDULÓ
Csömör KSK – VS Dunakeszi 45–22 (26–10)
2019. november 17. vasárnap, 17.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Bártfay 10, Kővári 9, Rohodi 7, Csajbók 5, Forsthoffer 3, Békefi 2, Nádasdi 2, Szűcs M. 2, Turák Cs. 2, Kerekes 1, Turák F. 1, Uzonyi 1 ill. Páll 8, Elgohary 7, Galbos 4, Erdei 1, Rednic 1, Simon 1.
KÖVETKEZIK:
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 9. FORDULÓ
Rákosmenti KSK – Csömör KSK
2019. november 24. vasárnap, 18.00
Újlak utcai csarnok
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





