Sérülés és eltiltás miatt több játékosával sem számolhatott Jenei Ottó vezetőedző a Ferencváros ellen, ráadásul a mérkőzés elején hamar gólt kaptunk, hátrányból kellett nekiveselkedni a folytatásnak. Egy szó, mint száz, nem nekünk állt a zászló, a Tigrisek azonban már ebben a szezonban is számtalanszor bizonyították, hogy bárkire veszélyesek lehetnek, főleg hazai pályán. Fischer egyenlítése után szinte rögtön visszavette a vezetést a Fradi, de Józsa révén is betaláltak a Tigrisek, újra döntetlent mutatott az eredményjelző. Amikor már mindenki elkönyvelte volna a 2-2-t, két másodperccel a félidő vége előtt Bognár végigszlalomozott a védők között és harmadszor is előnybe kerültek a fővárosi zöld-fehérek – így öt gólt láthatott a publikum az első húsz percben.

 

A fordulás után előbb Érsek lövése talált utat a hálóba, majd Horváth Norbert vezette végig a térfélen a labdát és lőtt kíméletlenül a Fradi-kapuba, végül néhány perccel később Fischer második góljával már kétgólos előnyben voltak a Tigrisek. A vendégek vészkapus játékra váltottak, kockáztattak, de mindössze egyszer tudták bevenni Varsányi kapuját, így a szezon első hazai győzelmét ünnepelhették a csömöriek!

 

FUTSAL, NB I, 10. FORDULÓ
RFC Csömör – FTC-Fisher Klíma 5–4 (2–3)
2019. november 18. hétfő, 19.00
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Fischer (13., 33.), Józsa (16.), Érsek (24.), Horváth N. (32.) ill. Rábold (4.), Öreglaki (13.), Bognár (20.), Büki (38.)

 

KÖVETKEZIK:
FUTSAL, NB I, 11. FORDULÓ
SG Kecskemét Futsal – RFC Csömör
2019. november 25. hétfő, 19.00
Kecskemét

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!