A bajnokságra való felkészülés jegyében augusztus 29-én immár a VI. Tóth Ilona női kézilabda emléktornát rendezték meg a Csömöri Sportcsarnokban az 1956-os forradalom és szabadságharc hősnőjére emlékezve, akit tragikusan fiatalon, 25 éves korában végeztek ki. Sikerült tehát hagyományt teremteni, de ezúttal is az utánpótlás került fókuszba. Az eseményt megálmodó csömöri Dömötör Zoltán rövid köszöntővel nyitotta meg a kupát, innentől pedig a labda és a sport került a fókuszba. Ifjúsági női kézilabdacsapatunk mellett a címvédő XVI. kerületi KMSE, a Rákosmenti KSK és a Vecsés SE együttese is tiszteletét tette az eseményen, ahol a cél, a sportszakmai szempontokon túl a méltó emlékezés volt. A hazai lányok a két ezüstérem és három bronz után ismét második helyen végeztek, a végső győztes, a XVI. kerületi KMSE lett. A hagyományoknak megfelelően a győztes gárda a Gloria Victis Alapítvány felajánlása által egy különleges ráadás trófeát is hazavihet, ezúttal Fábián Pál adta át a serleget a fővárosiak csapatkapitányának (a középső képünkön). A torna végén mindenki elégedettségének adott hangot, ez pedig előrevetíti a jövő évi folytatást.

 

A VI. Tóth Ilona női kézilabda utánpótlás emléktorna eredményei:
Csömör KSK – XVI. kerületi KMSE 17–26 (9–13)
Vecsés SE – Rákosmenti KSK 27–12 (11–5)
XVI. kerületi KMSE – Vecsés SE 30–11 (15–5)
Csömör KSK – Rákosmenti KSK 20–20 (9–11)
XVI. kerületi KMSE – Rákosmenti KSK 46–13 (21–8)
Csömör KSK – Vecsés SE 18–16 (11–8)

 

 

A VI. Tóth Ilona női kézilabda utánpótlás emléktorna végeredménye:
1. XVI. kerületi KMSE
2. Csömör KSK
3. Vecsés SE
4. Rákosmenti KSK

 

Különdíjasok:
A legjobb játékos: Lugosfalvi Lilla (Vecsés SE)
Gólkirálynő: Paulovics Bianka (Csömör KSK) – az alsó képünkön
A legjobb kapus: Szaniszló Nikolett (XVI. kerületi KMSE)
A legsportszerűbb csapat: Rákosmenti KSK

 

Gratulálunk az eredményekhez!