Békefi Andrást két perc alatt kétszer is megtalálták a falban, ő pedig nem hibázott a hatosvonalról – jól indult tehát férfi kézilabdacsapatunk Magyar Kupa-meccse a Pénzügyőr SE otthonában. A hazaiak azonban összekapták magukat, kapusaik fontos védéseket mutattak be és tíz perc után átvették a vezetést. Védekezésben nem riadtak vissza a kemény megmozdulásoktól sem, Békefinek az orra vére is eleredt, illetve egy fél foga bánta az egyik ütközést. Csömöri oldalon aztán érkezett a kapuba Szenográdi Csaba, aki remekül szállt be, nagyszerűen élt együtt a játékkal, fontos védései ellenére azonban nem tudtunk érdemben faragni a hátrányon, mert elöl kettős emberelőnyben is akadozott a labda. A szünetben aztán jött a fejmosás, az idény eleji formának pedig már nyoma sem volt a fordulás után. Tíz perc elteltével a gárda nyitott egy hosszú hajrát és zsinórban lőtt hat góllal átvette a vezetést: így lett 21-16-ról 21-22 az állás! A magabiztos védekezéshez és a fordításhoz kellett a gólvonalra érkező Kerekes hatékonysága is, illetve Bártfay és Nádasdi élményszámba menő megoldásai. A tíz percen át tartó henger következtében nyugodtan játszhattunk az utolsó percekben, magabiztosan jutottunk tovább. Bagyánszki Zsolt együttese várhatja a sorsolást és a következő ellenfelet!

 

KÉZILABDA, MAGYAR KUPA, 1. FORDULÓ
Pénzügyőr SE – Csömör KSK 24–26 (15–11)
2020. szeptember 8. kedd, 20.30
Kőér utcai csarnok
Gólszerzők: Herbert 6, Gonda 4, Zsoldos 4, Szerencsés 3, Herpai 2, Kovács 2, Sarusi 2, Simon 1 ill. Bártfay 6, Békefi 4, Nádasdi 4, Uzonyi 4, Bakos 3, Csajbók 3, Kővári 2.

 

KÖVETKEZIK:
KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 1. FORDULÓ
VS Dunakeszi – Csömör KSK
2020. szeptember 13. vasárnap, 12.00
Dunakeszi

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!