A női A-válogatott szeptember 17-én Svédországban, majd 22-én Lettországban lép pályára Eb-selejtező mérkőzésen, természetesen minden egészségvédelmi előírás szigorú betartása mellett.
– A keret összeállítását is megbonyolította a járvány, a légiósaink például nem jönnek haza az első, svéd meccs előtt – nyilatkozta Markó Edina a szövetség honlapján. – A teljes kerettel így csak két edzésünk lesz együtt, abból egy a mérkőzést megelőző hivatalos edzés. Az utazást megelőző edzőtáborba behívtam az itthon szereplő lányokat, akik még az itteni tréningeken bizonyíthatnak és bekerülhetnek az utazó csapatba is, például ha valaki nem tud hozzánk csatlakozni, pozitív lesz a tesztje.
Leendő ellenfeleinknek előnyt jelent, hogy hazai pályán, a világjárvány miatt megbonyolódott utazás nehézségei nélkül készülhetnek ellenünk. A németországi légiósaink pedig még nem játszottak a szezonban tétmérkőzést, hiszen a Bundesliga most hétvégén rajtol, a kivételt Jakabfi Zsanett jelenti, aki a nemrég BL-döntőben szereplő Wolfsburg labdarúgója. A Simple Női Liga pedig négy hete indult, így az itthon szereplők már négy találkozón túl vannak.
A magyar felnőtt női labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok:
Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC)
Erős Evelin (Kelen SC)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
védők:
Csiki Anna (Göteborg FC)
Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)
Kovács Laura (SC Sand)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Nagy Virág (Ferencvárosi TC)
Németh Hanna (Indiana University Athletics)
Tóth Barbara (MTK Hungária FC)
Turányi Lilla (FC Bayer 04 Leverkusen)
középpályások:
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Kocsán Petra (MTK Hungária FC)
Pusztai Sára (Ferencvárosi TC)
Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC)
Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen)
támadók:
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)
Németh Loretta (MTK Hungária FC)
Süle Dóra (SC Sand)
Vágó Fanni (Ferencvárosi TC)
Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)
tartalékok:
Barti Luca (Ferencvárosi TC)
Boros Kinga (DVTK)
Demeter Réka (MTK Hungária FC)
Fördős Beatrix (Haladás-Viktória FC)
Nagy Fanni (DVTK)
Papp Luca (Ferencvárosi TC)
Schildkraut Fruzsina (DVTK)
Varga Luca (MTK Hungária FC)
Sok sikert, lányok!





