Várakozásoknak megfelelően felfokozott érdeklődés kísérte a mérkőzést. Szívet melengető érzés volt látni a sok sárga-feketébe öltözött gyereket a csarnok előterében, majd később a lelátón.
Az erőviszonyoknak megfelelően a Győr lépett fel támadóan az első percekben, de kapusunk eszén nem tudtak túljárni, majd egy kontrázás után Tősér Gábor révén megszereztük a vezetést, nem kis meglepetést okozva a vendégek számára. Ezt követően a gól hatására érezhetően felbátorodott a csapat, egyre több veszélyes támadást vezetett, és egy újabb ilyet követően Póta Balázs révén kétgólósra növeltük előnyünket, euforikus hangulatot teremtve a csarnokban. A vendégek edzője azonnal időt kért és vészkapusra váltott, amelynek eredményeként még a félidő előtt sikerült a légiósokkal és válogatottakkal teletűzdelt győri csapatnak az egyenlítés.
A félidőre 2-2-es állás mentek el a csapatok, ami több, mint szép eredmény az erőviszonyok ismeretében. A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: a győriek továbbra is vészkapussal támadtak, a mieink hősiesen védekeztek, sőt, egy labdaszerzés után Póta megszerezte második gólját, amivel ismét nálunk volt az előny. Ezután azonban fokozatosan kijött a fizikális különbség, és a rutinosabb és jobb játékerőt képviselő bajnok csapat badarált minket, így 7-3-as győzelmet aratott. A vereség ellenére a mérkőzés végén jogosan szólt a taps, a csapat elismerésre méltóan küzdött, 30 percig egyenrangú ellenfele volt a győrieknek.
Rubeola FC Csömör – Győri RÁBA ETO 3 – 7





