Nem indult jól a Rákosmenti KSK elleni mérkőzés: Bakos már a 33. másodpercben a földön maradt, miután egy betörés során ütközött a vendégek védőjével és reccsent egyet az oldala – a folytatást a padon ülte végig, így már a találkozó elején tovább szűkültek Bagyánszki Zsolt vezetőedző lehetőségei. A legutóbbi bajnokinkhoz képest érezhetően sokkal jobban koncentráltak a fiúk védekezésben, a fal mögött Szenográdi is jól fogott, támadásban pedig Nádasdi ihletett formája garantálta a gólt, az első tíz percben ötig, a játékrészben 8-ig jutott. A mieink ötgólos előnyre tettek szert a szünetig.
A vendégek hátrányban sem adták fel, edzőjük hajtotta őket becsülettel, már amikor nem a játékvezetőkkel volt elfoglalva. A csömöri Podani érezhetően bizonyítani akart korábbi csapata ellen, kapaszkodtak a fővárosiak, de 2-3 gólnál közelebb nem fértek a mieinkhez. Főleg, miután Bártfay is elfoglalta a helyét a balszélen, sérült ujjal is parádés lövőszázalékkal kezdett, néhány perc alatt háromszor is mattolta az ellenfelet. A rengeteg sebből vérző csömöri együttes megrázta magát, az 54. percben 27–22-nél már-már győztesnek tűnt, mégis izgalmas lett a hajrá. Szerencsére ez az előny azért éppen kitartott a végéig, de több csömöri gólnak már nem örülhettünk, ellenfelünk azonban az utolsó percig bizakodhatott, miután zsinórban négy góllal izgalmassá tette a végét. Az eredmény azonban számunkra alakult megfelelően, a tavaly novemberi meccshez hasonlóan ezúttal is 27–26-ra nyertünk.
KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 7. FORDULÓ
Csömör KSK – Rákosmenti KSK 27–26 (16–11) – zárt kapus mérkőzés
2020. november 15. vasárnap, 18.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Nádasdi 11, Bártfay 4, Sánta 4, Rohodi 3, Szűcs M. 2, Békefi 1, Németh 1, Uzonyi 1 ill. Gyuricska 12, Nagy 5, Podani 3, Gazdag 2, Goldstein 2, Medvedev 2.
KÖVETKEZIK:
KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 8. FORDULÓ
Salgótarjáni SKC – Csömör KSK – zárt kapus mérkőzés
2020. november 21. szombat, 16.00
Salgótarján
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





