– Szívből gratulálunk a magyar válogatott sikeréhez! Ennyi idő elteltével sikerült "felfogni", mit is ért el a csapat a legutóbbi meccseken?
– Ahogy telnek a napok, úgy ülepednek a fantasztikus élmények – mesélte Hegyesi László, a nemzeti együttes csömöri szerelésfelelőse. – Végig bíztunk a fiúkban. Hiába közeledett az izlandiak elleni találkozó vége, ott álltunk a Puskás Arénában a pálya mellett és azt éreztük, hogy egyszerűen nem tudunk kikapni. Jobban akartuk ezt a sikert, ráadásul egyszerre volt a pályán a szupertehetség Szoboszlai, a villámgyors Nego és a lendületes Sallai, bármelyikük egyetlen villanással el tud dönteni egy meccset. Tulajdonképpen ez be is jött. A vendégek nagyon tartottak Domitól, szédületes rüsztje van, ha 25-30 méterről lő, akkor kapus legyen a talpán, aki hárítani tud. Életveszélyes a srác. Együtt volt a csapat, megvolt a kellő önbizalom, jött is a siker.

 

– Zsinórban másodszor lehetünk ott az Európa-bajnokságon. Ezúttal mi volt a csapat és a siker titka?
– Nagyon jó erőállapotban vannak a fiúk, hiába játszottuk háromnaponta a meccseket, a Nemzetek Ligájában is jobban bírtuk az ellenfeleknél. Egész egyszerűen nem tudtunk kikapni az utóbbi időben, ami plusz magabiztosságot adott a srácoknak. Akárki került pályára, tette a dolgát, betartotta az utasításokat, alázattal dolgozott a csapatért és akárki jött le a pályáról egy csere alkalmával, rögtön buzdított tovább az oldalvonal mellől, szurkolt a többieknek. Nem volt egyénieskedés, nem volt sértődés, ellentét a csapaton belül. Jó volt látni ezt az egységet, és azt, mennyire akarták a srácok ezt a sikert! Óriási élmény volt!

 

– A jelenlegi helyzetben milyen volt az ünneplés?
– Nagyon szerény, minimális ünneplésre volt lehetőség. A stadionból mentünk vissza egyből Telkibe, az edzőtáborban pedig teljesen elzártan éltük a napjainkat, ott élt benn a személyzet is, hogy minden fertőzésveszélyt elkerüljünk, így az ő munkájuk is benne van a sikerben. Tényleg lesték minden kívánságunkat. A sűrű program miatt a regenerálódás kiemelten fontos volt, arra is nagy hangsúlyt fektettünk, ráadásul minden reggel tesztelték a teljes keretet, de szerencsére nem volt semmilyen probléma a játékosokkal.

 

– Az edzői stáb azonban fokozatosan fogyatkozott…
– Az olasz stábtagok és Marco kapitány személyesen sajnos nem lehetett velünk egy idő után, de lélekben és az internet segítségével folyamatos volt a kapcsolattartás. Minden edzés előtt a sportcsarnokban felállított kivetítőn tartott eligazítást. Kezdetben a szobája erkélyéről figyelte az eseményeket, de aztán haza kellett utaznia a fertőzés miatt, onnantól csak az online kommunikáció maradt. A beugró Gera azonban szerencsére ragyogóan helyettesítette a kapitányt. Üdítő volt, hogy magyarul tartott eligazítást a fiúknak, akik a pályafutása és a személyisége miatt is felnéznek rá, így külön motiváló volt a jelenléte.

 

– Ismét ott leszünk az Eb-n, ráadásul hazai pályán!
– Nem sok embernek adatik meg, hogy egymás után részt vehessen két Európa-bajnokságon. Marco is elérzékenyült, ő is átérezte, hogy micsoda sikert értünk el, mennyi szurkolónak okozott felejthetetlen pillanatokat ez a gárda – és még mennyi vár ránk a nyári tornán!

 

A csapatkép az Izland elleni győztes Eb-pótselejtező után készült, az álló sorban balról az első Hegyesi László.