A TFSE ellen keményen harcolva, de betegségekkel, sérülésekkel és eltiltásokkal küzdve álltunk ki, azonban nyerni nem tudtunk. A Solymár ellen viszont hoztuk a kötelezőt!

Döntetlen a TFSE ellen – először veszítettünk pontot a szezonban

Rossz előjelekkel vágtunk neki a TFSE elleni mérkőzésnek. Újvári Gergő beteg lett, Podani Péter pedig kézsérülést szenvedett, Kócziás Péter továbbra is a válla miatt maradt távol, Molnár Flórián pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára. Ezt megérezte csapatunk, ennek ellenére jól kezdtük a mérkőzést és az elején még vezetést is szereztünk, amit azonban a fiatal főiskolások gyors játékot játszva, nagy tempót diktálva visszahoztak. A félidő végére döntetlenre jöttek fel, majd a második játékrész elején át is vették a vezetést. Sajnos a védekezésünk és a kapustelejsítményünk a várakozások alatt maradt ezen az összecsapáson, így a meccs vége előtt pár perccel négygólos vezetést szerzett a TFSE, ami védekezést váltva nagy küzdelem árán sikerült kiegyenlítenünk. A mérkőzés utolsó pillanataiban Turák Csaba ugyan még lőtt egy gólt, ezt azonban a játékvezetők nem adták meg, és az egyébként jogosan járó hetest sem – ehelyett visszafújták szabaddobásra, ahonnan már nem volt esélyünk gólt szerezni, így döntetlennel zártunk.

TFSE – Csömör KSK 31-31

Hatgólos győzelem Solymár ellen

A Solymár elleni mérkőzésre Újvári Gergő már visszatért, Podani Péter azonban még sajnos nem. Így is már azért némileg többen vágtunk neki a meccsnek, valamint a Solymár ellen egyébként is esélyesebbnek számítottunk, így hamar vezetést szereztünk. Ezt ugyan a vendég csapat 4+2-es védekezésre váltva vissza tudta valamennyire hozni, sőt, lelkesen küzdve a vége előtt még három gólra is lecsökkentették hátrányukat. Végül azonban magabiztos győzelemet arattunk annak ellenére, hogy a játék képe alapján egy nagyon küzdős, egyáltalán nem könnyű mérkőzés volt ez.

Csömör KSK – Solymári SC 31-25

A tabella állása egy mérkőzéssel az őszi szezon zárása előtt:

  Csapat J. Gy. D. V. Dob. Kap. P.
1. Juhász 99 Füzesabonyi SC 10 10 0 0 344 223 20
2. Csömöri KSK 10 9 1 0 275 235 19
3. Hevesi SE 10 7 1 2 281 236 15
4. Salgótarjáni Strandépítők KC 10 7 0 3 297 266 14
5. Budakalászi SC 10 5 1 4 280 284 11
6. Solymári SC 10 4 1 5 280 281 9
7. Gyömrő VSK 10 3 2 5 242 269 8
8. TFSE 10 2 2 6 289 311 6
9. Dunaharaszti MTK 10 2 1 7 260 284 5
10. Pilisvörösvári KSK 10 2 1 7 252 281 5
11. Hatvani KSZSE 10 2 0 8 251 301 4
12. Mogyoród KSK 10 2 0 8 254 334 4