Jó esetben tizenkét lejátszott mérkőzés egy félszezon alatt összejön a lányoknak, nincs szükség rá egy teljes naptári évre, a 2020-as esztendő azonban speciális körülményeket teremtett a sportban is. Női kézilabdázóink idén február elején léptek először pályára tétmérkőzésen, a tavasz azonban csak márciusig tartott a Pest megyei bajnokságban, a riválisokhoz hasonlóan már az alapszakasz utolsó fordulóját sem tudta lejátszani együttesünk. A gárda 15 meccsen kilencszer nyert, míg hatszor kikapott, az alapszakaszban a 4. helyen állt a bajnokság lezárásakor – ebből idén öt találkozón két győzelem és három vereség.

 

Nyáron a megszokott rendben kezdődött a felkészülés Turák Csaba vezetőedző iránymutatása mellett, majd a hagyományos, IX. Fábián Ferenc emléktornán két sikerrel elhódította a legjobbnak járó trófeát a csapat. Külön öröm, hogy a gólkirálynő Merse Szilvia lett, míg a legjobb játékosnak a szintén csömöri Márity Katalint választották. A bajnoki versengés két győzelemmel kezdődött, utána azonban nem várt bukások szegélyezték az őszi szezont, többek között Alsónémediből és Mogyoródról is pont nélkül utaztunk haza, így a hét összecsapás során háromszor nyertünk, négyszer vereséget szenvedtünk. A betegségek, a sérülések és a járványhelyzet komoly kihívás elé állította Turák-edzőt, a számtalan probléma miatt szűk kerettel voltunk kénytelenek felvenni a kesztyűt az ellenfelekkel. Mondhatjuk, hogy jól jött: menet közben járványügyi okokból a szövetség kissé átalakította a versenykiírást, így hamarabb lezárult az őszi meccsprogram, az elhalasztott találkozókat 2021 első felében pótolhatják a csapatok. Összesített 2020-as mérlegünk: 12 mérkőzés, 5 győzelem, 7 vereség.

 

 

Hajrá, Csömör!