A bajnokságok erőviszonyainak kiegyenlítettsége miatt sportágtól függetlenül ritkaságszámba megy egy szezonokon átívelő veretlenségi sorozat. Nos, ennek tükrében férfi kézilabdacsapatunk mindenképpen büszke lehet arra a tényre, hogy 2019. március 24-e és 2020. november 8-a között egyáltalán nem talált legyőzőre az NB II-ben! A 2020-as esztendő tavaszi szezonja négy csömöri győzelem után félbeszakadt és a szövetség döntésének értelmében nem is folytatták a csapatok a küzdelmeket (az eredményeket törölték). A srácok egyéni edzésterv szerint igyekeztek tartani a formájukat, hogy a nyár második felétől ismét a hagyományos Bagyánszki-féle alapozáson vehessenek részt. Az őszt felvezető IX. Fábián Ferenc emléktornán rendhagyó módon az előző (lezárt) NB II-es bajnokság első négy helyezettje vett részt, a döntőben így létrejöhetett a régóta várt finálé a Salgótarjáni SKC ellen. Kulcsjátékosaink hiányát a fárasztó elődöntő után már nem bírtuk el, így ezüstéremmel zártuk a hazai tornát. A Magyar Kupa 1. fordulójában a Pénzügyőr SE idegenbeli kiejtésével jött meg az étvágy, majd egy óriási harc végén az NB I/B-s Tatai AC már rágós falatnak bizonyult, egyetlen góllal maradtunk alul – pedig a döntetlen csömöri továbbjutást ért volna.

 

Az új szezonban aztán sokáig ott folytatódott a csömöri diadalmenet, ahol márciusban abbamaradt: öt győztes bajnoki meccsel a hátunk mögött már 25 bajnoki mérkőzést ölelt fel a Gödöllőn megkezdett veretlen sorozatunk, amikor a szomszédos rivális látogatott Csömörre. A betegségek, sérülések és járványügyi okok miatt számos hiányzóval nem számolhatott vezetőedzőnk, ezúttal nem tudtunk dominálni a gödöllőiek ellen, a vendégek remek napot fogtak ki és lezárták a kitűnő szériánkat. Az őszt végül Salgótarjánban fejeztük be (a további három találkozónkat elhalasztottuk), ahol nagyon sokáig tartottuk a lépést a 100 %-os listavezető otthonában, de végül kikaptunk, így a három pótolandó mérkőzésünk és a két vereségünk ellenére a dobogó harmadik fokán telelhetünk.

 

Összességében elégedettségének adott hangot Bagyánszki Zsolt a szokásos évértékelése során. "A kötelező győzelmeket begyűjtöttük a szezonban, erősen tartalékos felállásban "mindössze" a két élcsapattól kaptunk ki, így három elmaradt mérkőzéssel a tabella harmadik helye bizakodásra adhat okot az éremreményeinket illetően." A 2020-as mérlegünk: 12 mérkőzés, 10 győzelem, 2 vereség.

 

 

Hajrá, Csömör!