„Négy meccset nyertünk zsinórban, ez rekord a csapat történetében. Most jön a neheze, mert a következő fordulókban a két éllovassal játszunk, de hiszünk a csodákban.” – szokás szerint Dr. Arató György beszámolója következik.

 Csömöri Pingpong SE – Maglódi Torna Club II. 13:5

A csapat magabiztos győzelmet aratott, az eredmény nem volt kétséges. Az ellenfél minden tiszteletet megérdemel, derekasan küzdöttek, sportszerűen és méltó módon képviselték az egyesületüket.

 

Csömöri Pingpong SE – Dunaharaszti MTK II. 12:6

Dunaharasztival mindig szoros meccset játszottunk, tavaly idehaza megvertek minket, idegenben pedig mi győztünk. Tudtuk, hogy készülnek ránk és igazi presztízscsata várható. Azt is tudtuk, hogy jó hangulatú mérkőzés lesz, mivel Dunaharaszti csapata igazi sportemberekből álló nagyon korrekt társulat. Célunk a győzelem volt, de tudtuk, hogy ezért most meg fogunk szenvedni. Így is lett, a számszerű eredmény nem tükrözi azt, hogy helyenként milyen apróságokon múlt a pontszerzés. Nagyon sokat jelentett, hogy mindkét párost mi nyertük, és döntő pillanatokban sem remegett játékosaink keze. A Benkó – Volly páros például 2:2-es állásnál a döntő szettben 9:9-ről nyert. Az egyéni meccsek első két köre 4 -4 pontot hozott mindkét csapatnak, így a 6:4 arányú vezetés a hozott páros meccseknek volt köszönhető. Az egyéni meccsek harmadik körében miénk lett mind a négy pont, így az utolsó kört már a győzelem tudatában kezdtük. Ennek ellenére ezt a mérkőzést szoros csataként kell értékelni, és kalapot emelünk Dunaharaszti csapata előtt, mert jó teljesítményt nyújtottak, sportszerű sportbaráti hozzáállásuk pedig példaértékű.

Az asztalitenisz megyei bajnokságban az a legjobb, hogy a legtöbb csapatnál maga a játék fontosabb, mint az eredmény. A kemény küzdelmek mellett igazi sportbarátságok szövődnek, a legkülönfélébb stílusú és társadalmi állású emberek játszanak és haverkodnak egymással, mert bár lehet közöttünk rengeteg különbség, egy közös nyelvet beszélünk: PINGPONG!!!

A bajnokság állása:

 

Csapat neve

Meccs

Nyert

Döntetlen

Vesztett

Pont

1.

Budaörsi SC

10

9

1

0

19

2.

Kakucs Községi SE II.

9

7

1

1

15

3.

Maglódi Torna Club I.

9

7

0

2

14

4.

Nagykátai ASE II.

9

7

0

2

14

5.

Csömöri Pingpong SE

9

6

0

3

12

6.

Prémium Gyáli ASE II.

10

5

0

5

10

7.

Dunaharaszti MTK II.

9

4

0

5

8

8.

Albertirsa

9

4

0

5

8

9.

Gödöllői Egyetemi AC VIII.

9

1

2

6

4

10.

Maglódi Torna Club II.

9

1

1

7

3

11.

King-Pong SE II.

9

1

1

7

3

12.

Gödöllői Egyetemi AC VI.

9

0

0

9

0

Négy meccset nyertünk zsinórban, ez rekord a csapat történetében. Most jön a neheze, mert a következő fordulókban a két éllovassal játszunk, de hiszünk a csodákban.