A Csömöri Hírmondó előző két számában közölt sportösszefoglalónk itt is olvasható. Az első rész következik – férfi és női kézilabda.
A Csömöri Hírmondó előző két számában közölt sportösszefoglalónk itt is olvasható. Az első rész következik.
Tiszta lappal indulás, nagy visszatérők, fiatalok, kemény mezőny – férfi kézilabda
Az előző szezonban elért balszerencsés ezüst után teljesen újjáépült csapattal vágtunk neki a szezonnak, így a legtöbben azt tippelték, hogy valahol a harmadik és a hatodik hely között lenne keresnivalónk. Mivel az augusztusi felkészülésünk kiválóan sikerült, erre a következő hetekben alaposan rácáfoltunk. A Mogyoródot simán győztük le, és hatalmas meglepetésre az NB I/B-s Balassagyarmatot is kiejtettük a Magyar Kupából. Mindez hamar bizonyította, hogy az idősebb, rutinosabb, korábban magasabb szinteken is kézilabdázó játékosok és a feltörekvő, sokszor a junior csapatból átemelt fiatalok kiváló elegyet alkothatnak a pályán. Ezt követően aztán a Heves ellen aratott idegenbeli győzelem gyakorlatilag akkora lelkesedéssel töltötte el a csapatot, hogy ez az energia aztán átsegítette a fiúkat gyakorlatilag az összes nehéz mérkőzésen. Ennek köszönhetően a szezon összes „kötelező” meccsét tudtuk hozni, így majdnem végig ott tudtunk maradni a tabella élén a Füzesabony mellett. A Salgótarján elleni hazai, igen-igen szoros győzelmünk után azonban néhány szerencsétlen esemény kezdte hátráltatni a csapatot: betegségek és eltiltások ritkították meg sorainkat, Kócziás Péter pedig sajnálatos módon második vállsérülését is elszenvedte, de sérülés miatt kellett távol maradnia az utolsó hetekben Újvári Gergőnek is. Ez pedig azt jelentette, hogy a TFSE ellen rendkívül szűk kerettel kellett kiállnunk, így az ott elért döntetlen tulajdonképpen bravúrnak számít, azonban egyben azt is jelenti, hogy elveszítettük az első pontunkat a szezonban. A csapat erejét azonban jól mutatja, hogy hasonlóan szűk brigáddal minden gond nélkül sikerült hat góllal megvernünk Solymárt, így szilárdan állunk a tabella második fokán. Ami azonban talán még ennél is fontosabb, hogy évek után végre úgy látszik, a csapat egysége és morálja helyre állt, és az olyan alappillérnek számító játékosokra építve, mint a mezőny egyik legjobb kapusának tartott Melichár Péter, vagy a mindig gólerős, és jelenleg a csapat legtöbb pontot szerző támadója, Turák Csaba, hozni tudja az eredményeket. Az összetartás pedig megmutatkozik a mérkőzéseken: habár minden mérkőzésen akadtak kiemelkedően teljesítő játékosok, végül mindig az egység, és a közös győzni akarás hozta meg az eredményt. A szezon második fele tehát rendkívül izgalmas lesz, hiszen a felettéb erős Füzesabonyt nagyon nehéz lesz befogni, de a Heves, a Salgótarján és a Budakalász ellen is biztosan szoros és kemény mérkőzések várnak a csapatra.
Újjáépülés, vérfrissítés, lelkesedés – női kézilabda
Míg a tavalyi év kezdete előtt éppen szétesett a női kézilabdacsapatunk, addig idén már egy biztosra alapokra felépítve, új tagokkal kibővülve léphettek pályára. Csömörről érkezett a csapatba Szendefi Dóra (aki már korábban is játszott itthon, majd visszatért), Budapestről pedig Varga Dóra és Takács Klaudia hozott új lendületet és lelkesedést a csapatnak. A létszám tehát nem csak növekedett, de minőségileg is előrébb lépett, amire – mint utólag kiderült – szükség is volt. Ugyanis tavaly a Pest megyei bajnokság némileg kiegyenlített mezőnnyel rendelkezett, olyan szinten, hogy gyakorlatilag bárki megverhetett bárkit és bármikor (gyakorlatilag csak a végén dőlt el, ki kerül be a rájátszásba). Idén azonban a nagyon erős, és eddig veretlen Solymár felborította az erőviszonyokat, és jellemzően nagy gólkülönbséggel nyeri mérkőzéseit – bár ettől függetlenül mi például csak két góllal maradtunk el tőlük idegenben. Természetesen nagyon jót tett a mérkőzéseinknek, hogy a tavalyi év nagy részével ellentétben idén bőven tudunk cserélni, frissen tartani a sort, és Bagyánszki Zsolt edző tudja vegyíteni a rutinosabb játékosokat az energikus fiatalokkal. Ennek megfelelően a játékunk képe is változásokon megy át: lendületesebb, tempósabb, modernebb kézilabdát tudunk produkálni a pályán, nyitott védekezéssel (ahol központi szerepet kap Varga Dóra), és az ezekből elindított gyors letámadásokkal. A jövő tehát jelenleg fényesnek tűnik: az edzések jó hangulatban és komoly munkával telnek, ráadásul további csömöriek érkeznek a csapatba, élükön Helembai Gabriellával, aki a kapuban bizonyíthat majd a bajnokság egyik legjobb kapusa, a mindig fantasztikusan teljesítő Bernát Eszter mellet. Habár a szünet előtt a tabella második helyén állunk, a szezon végére titokban (vagy nem is annyira titokban) mindenki az első helyet célozná meg a csapatból. A Solymár legyőzéséhez persze kiváló felkészülésre lesz szükség a télen, de ha a dolgok hasonlóan jól alakulnak, mint ősszel, akkor ez a csapat biztosan meg tudja majd tenni, ami csak szükséges.





