Hiába érkeztünk szűk kerettel, mindössze két mezőnycserével Solymárra, a Pilisvörösvári KSK elleni idegenbeli összecsapásra, jobban kezdtünk a hazaiaknál. A magabiztos start 6-2-es csömöri vezetést eredményezett, az életéért küzdő és a kiesés elől menekülő ellenfelünk azonban fordítani tudott a szünetig, így egyetlen góllal jobbnak bizonyultak 30 perc után.

 

A fordulás után is hullámzó volt a játék, komoly hátrányból is sikerült visszakapaszkodnunk a 13 gólig jutó Bakos vezetésével (másodszor szerzett ennyit a szezonban), az utolsó percben kétszer is támadhattunk az egy pontot jelentő döntetlenért, de előbb nem találtunk kaput, majd jó helyzetben lévő játékostársat, így vereséget szenvedtünk. A góllövőlistát vezető Nádasdi nélkül, mindössze két mezőnycserével, két kihagyott hetessel és 7-8 kimaradt ziccerrel a tisztes helytállás maradt. A 19 éves saját nevelésű Berecz Botondnak viszont gratulálunk első góljához az NB II-ben!

 

KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 20. FORDULÓ
Pilisvörösvári KSK – Csömör KSK 24–23 (12–11)
2021. május 9. vasárnap, 16.00
Solymár
Gólszerzők: Deli 6, Finta 4, Sipos 4, Wieszt 4, László 3, Ludvig M. 2, Iflinger 1 ill. Bakos 13, Bártfay 4, Sánta 2, Szűcs M. 2, Berecz 1, Hullán 1.

 

KÖVETKEZIK:
KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 21. FORDULÓ
Csömör KSK – Budakalászi SC
2021. május 15. szombat, 18.30
Csömöri Sportcsarnok

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!