Kiélezett rangadókra kerül sor hétvégén a megye II-es bajnokságban, a Vác-Deákvár SE Gyömrőre kirándul, a mieink pedig Leányfalura látogatnak, az élcsapatok tehát egymás ellen mutathatják meg, mennyi erő maradt bennük a feszített bajnoki hajrára. Illés Károly együttese hat idegenbeli mérkőzésből álló sorozattal fejezi be a szezont, ez lesz az első állomás. A bronzérmes helyen álló, hazai pályán veretlen Leányfalu SE egy hónapja Csömörön négy gólt kapott, emlékezetes győzelmünk magabiztossá tehet a rangadó előtt. Támadóikra azonban fokozottan kell majd figyelnünk, mert az egyik legeredményesebb gárda a mezőnyben, így a Krizsán vezette védelemre komoly erőpróba vár, nem beszélve a kapuban szolgálatot teljesítő, Igar Rolandról.

 

Az elmúlt négy, Leányfalu SE elleni bajnoki mérkőzését egyaránt megnyerte nagypályás focicsapatunk és az örökmérleg is ránk nézve hízelgő. Idegenben egyszer nyertünk, épp legutóbb, tavaly márciusban, de arra a találkozóra Pomázon került sor. Összesítésben: 9 meccsen 6 Csömör KSK-győzelem, 3 Leányfalu SE-siker, idegenben egyszer nyertünk 3 vereség mellett.

 

LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 25. FORDULÓ
Leányfalu SE – Csömör KSK
2021. május 16. vasárnap, 17.00
Leányfalu

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!