Az áprilisi csömöri győzelem után magabiztosan látogattunk Leányfalura, ahol a hazaiak feltett szándéka volt, hogy visszavágjanak az egy hónappal ezelőtti vereségért. Mi kezdtük azonban jobban a találkozót, Dencz már az 1. perc végén küldött egy 25 méteres bombát szabadrúgásból a kapura, a labda a lécen csattant, nem sokkal később pedig Reményi is eltalálta ugyanott a kapufát. A 16. percben Siskó cselezett a tizenhatoson belül, szabálytalanul tudták csak megállítani, Szanyó pedig magabiztosan lőtt laposan a kapufa mellé a jogosan megítélt büntetőből. A hazai próbálkozásokban nem volt igazán átütőerő, lövéseik messze elkerülték a kapunkat, nem úgy a pálya mentén ültetett fák lombjait. A félidő utolsó percében Várkonyi kapott zseniális labdát, okosan lőtte el a kapus mellett (szerdán is betalált, az volt az első gólja a szezonban, és rögvest jött is a második), így kétgólos előny birtokában mehettünk az öltözőépületbe.
A szünet után jobban kezdett a hazai gárda, egymás után alakították ki a sötét mezesek a ziccereket, de szinte mindent ki tudtak hagyni, még a kapu torkából is sikerült fölé fejelni ordító helyzetekben. Az 56. percben tört meg a jég, jött a szépítés, majd továbbra is lendületben maradt ellenfelünk. Nem voltunk elég agresszívak, csak kísértük a támadásaikat és hagytuk őket szabadon labdát vezetni. Igar a nappal szemben, hunyorogva is biztos kézzel hárított fontos pillanatokban, illetve a kapufa is a segítségére volt. Nekünk a kontrák maradtak, elvétve tudtunk csak veszélyeztetni, így a szakmai stáb a kispadról igyekezett friss erőket mozgósítani. A csereként beállt Balázsi, Várkonyihoz hasonlóan ismét gólt szerezhetett volna a bajnokságban a szerdai meccs után, a kint álló kapust okosan akarta átemelni, de nem volt elég magas a labda íve. Ha a gól nem is jött össze, egy rendkívül fontos gólpassz azért igen. Szanyó a pazar kiugratással meg sem állt a kapuig, így a 88. percben eldőlni látszott a meccs (ez volt támadónk 17. gólja a szezonban). A leányfaluiak azonban tovább rohamoztak, a ráadásban ismét betaláltak, sőt, utána is volt még 100%-os ziccerük, de Igar egy akción belül kétszer is hatalmasat védett. Óriási bravúr: nem adták olcsón a bőrüket, de oda-vissza legyőztük a bronzérmest, a szezonban először kapott ki otthon a Leányfalu SE!
LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 25. FORDULÓ
Leányfalu SE – Csömör KSK 2–3 (0–2)
2021. május 16. vasárnap, 17.00
Leányfalu
Gólszerzők: Lénárt (56.), Váradi (91.) ill. Szanyó (16., 88.), Várkonyi (45.)
KÖVETKEZIK:
LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 26. FORDULÓ
Pomáz-ICO SE – Csömör KSK
2021. május 22. szombat, 17.00
Pomáz
Szurkoljunk együtt csapatainknak!






