Szinte napra pontosan három év után látogatott ismét Kistarcsára nagypályás focicsapatunk, akkor 1-1-re végeztek a felek, a csömöri gólt pedig Tihanyi Ármin szerezte. Nos, ezek szerint a történelem képes ismételni önmagát, de ne szaladjunk ennyire előre. A tiszta kékben játszó csömöriek több sérültet és eltiltottat is nélkülözni kényszerültek, ennek ellenére kezdeményező szándékkal léptek pályára. Az első játékrész komoly kidolgozott helyzetet nem sokat tartogatott, de a kapusoknak mindkét oldalon résen kellett lenniük, hogy a kevés lehetőség egyikéből se szülessen gól. A 26. percben Várkonyi előtt adódott a legkomolyabb sansz a gólszerzésre, jól lépett ki a védők között, de a tizenhatoson belül a hazai kapus levadászta a labdát a lábáról. Legalábbis így tűnt, közben viszont kiperdült a kezéből, így "duplatüdejű" középpályásunk kissé kisodródva ugyan, de célba vehette az ellenfél kapuját. Nem sokat tévedett.

 

A fordulás után jöttek mindkét oldalon a frissítő cserék, szakmai stábunk elsősorban a támadójátékot szerette volna gólratörőbbnek látni, a szándék egyértelmű volt, a győzelemhez gólt kell szerezni! Előbb Dósa, majd belső középpályásként Török kapott lehetőséget, és még egy óra sem telt el a meccsből, amikor Tihanyit is pályára vezényelték a kispadról edzőink. Be is jött a számításunk, hiszen a hazai térfélen megnyíló területeket egyre jobban be tudták futni villámléptű szélsőink. A helyzeteink ekkorra veszélyesebbek voltak, a 68. percben pedig egy egyéni villanásból a vezetés is összejött. Gidály remekül látta meg a tizenhatoson belül Tihanyit, aki ragyogóan játszotta magát tisztára, majd a kapus "szeme közé" lőtte a labdát. Ezt követően akár le is zárhattuk volna a derbit, mégis a házigazda tudott egyenlíteni. Egy gyors kistarcsai összjáték után Barabás lőtte ki a rövid sarkot egy elé készített labdával. Meg kellett elégednünk az egy ponttal – zsinórban másodszor. Legutóbbi kistarcsai vizitünk és a múlt heti idegenbeli találkozónk is 1-1-es végeredménnyel zárult.

 

LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 8. FORDULÓ
Kistarcsai VSC – Csömör KSK 1–1 (0–0)
2021. október 2. szombat, 15.00
Kistarcsa
Gólszerzők: Barabás (77.) ill. Tihanyi (68.)

 

Csömör KSK: Kiss – Bakondi, Krizsán, Deschelák, Zsitnyányi – Áncsán (Nagy 85.), Reményi (Török 51.), Várkonyi (Tihanyi 58.) – Molnár (Dósa 49.), Buják (Hujber 63.) – Gidály.

 

 

KÖVETKEZIK:
LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 9. FORDULÓ
Csömör KSK – Perbál SC
2021. október 10. vasárnap, 15.00
Csömöri Szabadtéri Sportközpont

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!