Szépen gyülekeztek a lelátón a szurkolók férfi kézilabdacsapatunk Gödöllői KC elleni hazai rangadója előtt, érthető volt a kiemelt érdeklődés, a szomszédokkal mindig izgalmas presztízscsatát láthat a közönség. Legutóbb szeptember elején, a X. Fábián Ferenc emléktorna döntője alkalmával járt Csömörön Bartos Gábor együttese, most azonban téttel bíró összecsapás várt a fiúkra, még felfokozottabb volt a hangulat. Jobban kezdtünk, de tíz perc után átvette a vezetést a vendéggárda és egészen a szünetig magánál is tartotta. Riz kiváló védéseket produkált, a Kocsi-Pálos pároskapcsolat ezúttal is olajozottan működött, ellenfelünknél azonban kettőzött erővel küzdött korábbi átlövőnk, Szabó Dániel.

 

A pihenőt követően egy fokozattal feljebb kapcsolt a csömöri együttes, hatékonyabb lett a védekezés, miközben támadásban is elkaptuk a fonalat. Rohodi fontos gólokat lőtt, Pálos igazi vezérként játszott, Bártfay pedig a tőle megszokott színvonalon tüzelt. A fiatalok is hozzátették a magukét, a már említett Riz a kapuban remekelt, Ördög pedig nevéhez méltóan keverte a kártyákat a gödöllői kapu előtt. A szurkolókat érthetően feltüzelte a harcos csömöri fordítás, a szezonban harmadik bajnoki mérkőzésén is győztes együttesünket vastapssal köszöntötték!

 

KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Csömör KSK – Gödöllői KC 25–23 (10–11)
2021. október 2. szombat, 16.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Bártfay 7, Kocsi 6, Pálos 4, Rohodi 3, Hullán 2, Berecz 1, Forsthoffer 1, Ördög 1 ill. Márkus 6, Széles 4, Pásztor 3, Szabó D. 3, Urbán 3, Kocsis 2, Czeller 1, Pitlik 1.

 

KÖVETKEZIK:
KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Füzesabony SC – Csömör KSK
2021. október 17. vasárnap, 18.00
Füzesabony

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!