Június 21-én, szombaton ismét fesztiválozhatunk a Bulgárkertben, a 2. Csömöri Bringafesztiválon. A reggel 9 órakor kezdődő, késő estig tartó programsorozat igazi sportos kikapcsolódást biztosít minden korosztály számára.
A Csömöri Önkormányzat a rendezvénnyel nem csak a kerékpárversenyzést támogatja, hanem kiemelt célja az is, hogy a családok számára közös élményt adjon az egész napos fesztivál, s ezen keresztül is népszerűsítsék a sportos életmódot, valamint felhívják a figyelmet a települések közötti kerékpáros közlekedés fejlesztésének fontosságára.
A Bringafesztiválon az önkormányzat ajándékként minden kerékpárral érkezőnek frissítő italt ad, melyet a belépési pontoknál kapott kuponnal lehet majd a Csömör feliratú sátorban átvenni.
Helyszín
A bringafesztivált Csömör egyik legszebb helyén a nagy közösségi múlttal bíró Bulgárkerteben, és az azt övező Kálvária-dombon rendezik meg.
A Csömör-Cube kerékpáros egyesület tagjai folyamatosan fejlesztik a versenypályát, amely idén két új pályaszakasszal, és ugratókkal is kiegészült.
Három pályaútvonal van, az Elit felnőtt pályát kék nyilakkal, a junior pályát piros nyilakkal, a zöld nyilakkal pedig az amatőr, tehát a Fun kategória versenyzőit irányítják a különböző nehézségi fokozatú és hosszúságú pályaszakaszokra.
Az elit pálya 4,7 km hosszú és 170 m szintkülönbséget tartalmaz. Az amatőr pálya nehéz technikai elemeket nélkülözve, tulajdonképpen egy kerülőút pályaszakasz (chicken way), amely ugyan időveszteséggel jár, de biztonságos versenyzést nyújt a versenyző számára.
Verseny
Az idei mountain bike XCO verseny hazai és nemzetközi szakszövetségek támogatásával C2 minősítésű lesz. A nevezéseket a verseny napja előtti csütörtökig Odin rendszerben lehet leadni, a verseny napja előtti csütörtökig, ez az amatőr kategóriákra nem vonatkozik, ők a helyszínen is nevezhetnek.
A nap a legifjabb, tehát az U9-U11-U13-U15-U17 -es kategóriába tartozó versenyzők a téren található ügyességi pályán történő pontszerző versenyével indul 9 órától.
Az amatőr, tehát FUN kategória beszólítása 11 órától történik, a közös rajt pedig 11:15.
Ez utóbbi a FUN felnőtt férfi (19-29 év), a FUN Master férfi (30 évesek és felettiek) , a FUN Junior férfi (14-18 év), FUN Felnőtt nő (19-29 év), FUN Junior nő (14-18 év), FUN Master nő (30 évesek és felettiek ) számára lesz fontos pillanat.
13 órai kezdettel az U9, U11, U13-as kategóriákba tartozó fiúk és lányok beszólítása történik, a rajt pedig 13:15 kor lesz.
Master 1/2/3 férfi és női kategória rajtja 16 órakor, az Elit U19-es és U23-as kategória férfi és női versenyzői 17:15 kor állnak rajthoz, és 17:30-kor indulnak.
Extrém bemutatók
Reméljük minden amatőr versenyző célba ér, mire 11:45-re tervezett extrém, triál kerékpárshow kezdetét veszi. Ha kérdés lenne, hogy ez mit is jelent pontosan, akkor gyertek el és nézzétek meg! Aki tavaly részt vett ezeken a bemutatókon, idén is biztosan eljön, hogyha teheti.
Az triál kerékpárshow-ra 11:45, 13:45, és 19 órai kezdettel kerül majd sor.
Bringás istentisztelet
A 14 órakor az evangélikus templomkertben (Csömör, Petőfi u. 24.) rendezik meg a második magyarországi evangélikus bringás istentiszteletet, amely igazán különleges pillanatokat ígér!
Kiállítás, tánc, koncertek
A teljes program alatt veterán bringa kiállítással, illetve a gyerekeket és az ügyes kezű, alkotó kedvű fiatalokat kézműves sátorral várjuk.
A már említett extrém bringabemutatón kívül a 2141 Dance Crew, az NRG tánccsapatának produkcióját és a Light Fit Klub Hip-hop táncbemutatót láthatjátok.
Az amatőr kategória (U9,11,13) díjkiosztóját 15:30-15:45 követően,
délután négy órától egy igazi nagyzenekar a Krammer Big-Band zenekarra áll majd színpadra. A Krammer Big Band a csömöri Krammer Teréz Zeneiskola régi és jelenlegi növendékeivel, tanáraival és vendégzenészekkel, azaz több, mint 20 fő zenésszel Hidegkuti Zoltán zenekarvezető irányítása alatt ébreszti majd a környéket.
19.10-20.00 óra között a pumpa-pályán folyik majd a verseny és látvány show, meghívott bringásokkal, Pichler Robert és Harrer Róbert, a pumpa- pálya kivitelezői szervezésében.
Ezt követően, 20 órától a díjkiosztó következik a színpadon, illetve a fesztiválon résztvevő településeket köszönjük.
Lazításképpen aznap még utoljára megcsodálhatjátok az extrém bringabemutatót, majd 21 órától a Hősök zenekar koncertjével, illetve egy táncolós bulival zárjuk a napot, ez utóbbira közkívánatra Csömöri dj-ket kértünk fel: Dj. Dominik, Dj. Topi és Dj. Hori zenél majd nektek.
A részletes programról, és a versenykiírásról a www.bringafeszt.hu-n, illletve Csömöri Bringafesztivál facebook oldalán tudtok tájékozódni. www.facebook.com/bringafesztival
A fesztivál közreműködői és támogatói: Csömör Nagyközség Önkormányzata, Csömöri Kerékpáros Szakosztály, Cube Shimano, Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft., Levegő Munkacsoport, Magyar Kerékpáros Szövetség, Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete, Magyar Kerékpárosklub, Petőfi Sándor Művelődési Ház






