Az RFC Csömör futsal csapata NBI-ben a nyolcadik helyen zárta a 2015 évi szezont, ami 

előrelépésnek tekinthető az elmúlt évek osztályozós szezonzárásaihoz képest. A sportág 

belső rezdüléseit jól ismerők előtt nyilvánvaló, hogy a mezőnyhöz képest a csömöri csapat a 

legalacsonyabb költségvetéssel dolgozik évek óta, így minden évben távolodik az 

élmezőnytől. Ettől függetlenül a mieink sikeres évet zártak, és például a Magyar Kupában 

elért dobogós helyezés kifejezetten bravúrnak számít. A Takó Csaba Sportigazgató és vezető 

edző által irányított csapatban, ebben a szezonban tovább csökkent az átlagéletkor, ami az 

egész ligában a legalacsonyabbnak számít. Erre mindenképpen építhetünk és minden 

reményünk meg van a jövőben is, hiszen a Rubeola utánpótlása is nagyon jó évet zárt. Az U 

20-as és az U 17-es csapatunk bronzérmet szerzett, nagypályán az U 18-es fiatalok 

ezüstérmet szereztek. A focisuliba egyre több gyerek jár és egyre nagyobb sikerekkel lépnek 

pályára a Bozsik program mérkőzésein. A nyári pihenő után augusztusban indul újra a 

munka, remélhetően hasonló sikerekkel.

 

 

A Rubeola focicsapata 1997-ben költözött Csömörre, az akkori önkormányzattal kötött megállapodás részeként. A csapat akkora már komoly ismertséget vívott ki magának a hazai kispályás foci világában, hiszen 1995-ben és 1996-ban Országos második helyezést ért el, az akkoriban még másfajta rendszerben lebonyolított bajnokságban. Már rendelkezett a kispályás válogatottban is bemutatkozó játékosokkal, a nagypályás NB I-ben is ismertséget szerző sportolókkal.

Az 1997-ben útjára induló első hivatalos MLSZ által kiírt NB I.-es szezonnak még Rubeola FC néven indult neki a csapat, de a Csömöri csarnok avatása után nem sokkal már RFC Csömör néven folytatta a küzdelmeket. A településnek kapóra jött egy új labdajáték, különösen, hogy a labdarúgás hiányzott a sportpalettáról, a Rubeola pedig már régóta szeretett volna egy igazi otthonra lelni. Innentől kezdve nem túlzás állítani, hogy sokan a kézilabdasport mellett az országos ismertségű futsalcsapatnak köszönhetően figyeltek fel a településre is. A nemzetközi előírások alapján hamarosan Magyarországon is futsalként kezdték el nevezni ezt a rendkívül gyors és pörgős, változatos játékot, amit egy szivacsbetéttel ellátott, a nagypályás labdához képest kisebb játékszerrel játszanak. Taktikai szempontból hasonlít a többi teremsporthoz (kézilabda, kosárlabda, jégkorong), de természetesen legközelebb a hagyományos focihoz áll.

Alapvető különbség még a költségvetés, hiszen a nagypályás csapathoz képest jelentősen kisebb összegekkel lehet egy futsal csapatot működtetni. A csapat a Csömörre költözést követően is a sportág élvonalában maradt és hosszú éveken keresztül teljesen minimális költségvetéssel remek eredményeket ért el. A bajnoki harmadik és második helyezések után 2004-ben ért fel a csúcsra és szerezte meg a település első felnőtt magyar bajnoki címét. Az időközben egyre népszerűbbé váló játékban a televíziós közvetítéseknek köszönhetően is egyre több támogató és pénz jelent meg, ami egyenes arányosan egyre lejjebb szorította Csömört a tabellán. Olyan új csapatok jelentek meg, ahol már szinte teljesen profi szinten művelik ezt a játékot. Az elmúlt években Gödöllő, Győr, vagy éppen Berettyóújfalu sikereitől volt hangos a hazai és nemzetközi futsalvilág. Több egyéb változás és egy rövidebb felfelé ívelő szakasz (2009 3.hely, 2008 2.hely) után az elmúlt (2009-2010) szezonban már a kiesés ellen kellett küzdenie a csapatnak és sajnos ez a tendencia folytatódott a most zajló bajnokságban is. Miközben a futsal egyre szélesebb alapokon működik a faluban, hiszen több utánpótlás csapatunk működik, az első csapat keretében soha nem látott mértékben szerepelnek helyiek.

A Rubeola felvállalja Csömör labdarugó hagyományait, értékmentésük keretében kutatjuk a régi focicsapatokat ábrázoló fotókat, amiket folyamatosan igyekszünk bemutatni a település közvéleményének. Amennyiben sikerül és lehetőségünk lesz rá, szeretnénk folytatni az építkezést és remélhetően megtartva az NB I-es tagságot, a következő szezonban akár merészebb célokat is kitűzhetünk magunk elé.

 

2014 

"A tavalyi, osztályozón kivívott bentmaradást követően jelentősen átalakult a Rubeola kerete. Távozott Schrancz Balázs és Nagy Roland, akik Dunaújvárosban képzelik el a jövőjüket, az érkezők oldalán viszont sokkal hosszabb a lista. Visszatért  a gólerős Varga Csaba Dunakesziről, ahonnan még egy rutinos játékos, név szerint Kovács István érkezett. Szintén visszatérő Érsek Róbert, aki Nagykátán játszott az elmúlt szezonban, vele tartott Mészáros Dominik is, aki  az egyik legtechnikásabb játékos a mezőnyben. A bajnokaspiráns Rába ETO csapatából érkezett a 19 éves Szűcs Attila, akit a legnagyobb tehetségek között tartanak számon.  A felkészülés során elsősorban az erőállapot javításán és a védekezés gyakorlásán volt a hangsúly, ennek ellenére a Dunaújváros elleni első bajnoki mérkőzésen önfeledt támadójátékot láthattak a kilátogató szurkolók. A 4-0 arányú győzelem mellett a mutatott játék is biztató volt. A folytatás sajnos nem sikerült ilyen jól, hiszen az Aramis elleni idegenbeli mérkőzés 9-3-as veresége kissé meglepő volt a jó rajtot követően. A harmadik mékőzés a tavalyi szezon meglepetéscsapata, a Veszprém ellen nem ígérkezett könnyűnek, és sajnos nem sikerült borítani a papírformát, 0-5 a vége. A két vereség ellenére a csapat egysége nem tört meg, a játékosok tovább dolgoznak azért, hogy a következő, Szeged elleni mérkőzésen újra győzelmet ünnepelhessünk."

Forrás: http://www.rubeola.hu/hirek/elindult-az-%C3%BAj-id%C3%A9ny