Elhunyt B. Nagy Zoltán
Negyvennyolcadik életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt B. Nagy Zoltán sportújságíró, a Nemzeti Sport korábbi munkatársa, az RFC Csömör női futsalcsapatának korábbi vezetőedzője. Emlékét szívünkben őrizzük!
Negyvennyolcadik életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt B. Nagy Zoltán sportújságíró, a Nemzeti Sport korábbi munkatársa, az RFC Csömör női futsalcsapatának korábbi vezetőedzője. Emlékét szívünkben őrizzük!
Története legjobb bajnoki eredményét érte el nagypályás focicsapatunk, a fiúk bronzéremmel fejezték be a megye II-es szezont. Futsalosaink visszatértek az NB I-be, ahol óriási csatában a hatodik helyen zártak. Focis szezonértékelő.
A Magyar Lovas Turisztikai Szövetséggel való együttműködés keretében Csömör is bekapcsolódik az országos lovastúra útvonalba, sőt, várhatóan az egyik kiemelt Pest megyei túraközpont lesz. Pályázati forrásból már el is kezdődött a megállóhelyek tervezése.
Gyönyörű helyszínen, a svájci Zermattban rendezték meg a Hegyifutó Európa-bajnokságot, egy nappal korábban pedig a hagyományos maratont. Utóbbin négy csömöri atléta is rajthoz állt a hegyekben, Zólyomi Kinga ezüstérmet nyert a kategóriájában.
A 2018-19-es szezon végén megnéztük, felnőtt csapataink házi góllövőlistáján kik érték el a legjobb eredményt, azaz kik a csömöri házi gólkirályok focistáinknál, férfi és női kéziseinknél, illetve futsalosainknál. Íme, az illusztris lista!
A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága elkészítette az NB II-es bajnokságok besorolásait a 2019-20-as idényre, amelyből már most körvonalazódik, hogy férfi kéziseink mennyire nehéz és kiegyenlített szezonra számíthatnak.
Három kerékpáros útvonal épült ki az elmúlt egy évben Csömörön: tavasszal a Laky bekötőút mellett, télen a Major úti, M0-s felüljárón átmenő, tavaly ősszel pedig az alumíniumhídhoz vezető kerékpáros és gyalogos közlekedésre alkalmas út is elkészült.
Egészen az elődöntőig menetelt és végül bronzérmet nyert egyesben a csömöri olimpikon asztaliteniszező, Németh Károly a Budapesten megrendezett veterán Európa-bajnokságon. Párosban a legjobb 16 közé jutott török partnerével.
Ismét elkápráztatta rajongóit a sokoldalú csömöri bringássztár, Valter Attila: a Szebeni kör 2.1 erdélyi országúti kerékpáros körverseny zárószakaszán a második helyen zárt, ezzel pedig az összetettben előrelépett az előkelő 10. helyre!
Ráckevén rendezték meg a pénzdíjas Borkovits József Emlékversenyt hazánk legjobb gyorsasági kajak-kenusai részére, amelynek keretein belül 300 méteres futamokat írtak ki a résztvevők számára. A csömöri Balaska Márk is ott volt a rajtnál.