Szakadó esőben rendezték meg Olaszországban a Tre Valli Varesine elnevezésű viadalt az országúti kerékpárosok férfimezőnye számára. A csömöri Valter Attila is ott volt a rajtnál, ám a szakadó eső miatt nagyjából hatvan kilométer után lefújták a versenyt.
Nem alakult túl jól az idény utolsó előtti versenye a magyar bajnok Valter Attilának sőt, tulajdonképpen a teljes férfimezőnynek sem, hiszen a Varese környéki régiót egész nap megállíthatatlanul zuhogó, szakadó eső sújtotta. A női viadalt délelőtt még meg lehetett rendezni, ám a hölgyek célba érkezésekor már tudott volt, hogy a férfiversenyt lerövidítik. A célváros, Varese körül kialakított körpályán megteendő körök számából kettőt elvettek és csökkentették a 200 kilométeres távot 168-ra. A mezőny elindult, és közel 58 kilométert teljesített is az egyre jobban szakadó esőben – egy hatfős elmenés közel három perc előnyre szert is tett –, ám végül a szervezők megállították a versenyt, majd a kerékpárosokkal közösen arra jutottak, hogy a körülmények nem alkalmasak a tekerés biztonságos folytatására, ezért hivatalosan is törölték a viadalt.