Közeledünk az év végéhez, a CsömörSporton is eljött az összegzések időszaka: olvasóink értékelései alapján csokorba gyűjtöttük a legnépszerűbb 2016-os interjúinkat. Az túlzás nélkül kijelenthető, hogy honlapunk is rendkívül színes esztendőt zárt.

 

Brazíliától Japánig számos interjúalanyt mikrofonvégre kaptunk a 2016-os év során, érdemes tehát szemezgetni, kiket is ismerhettek meg alaposabban olvasóink! Olimpiai bajnok, világbajnok, illetve Európa-bajnok vendég mellett feltörekvő csillagok és rutinos szakemberek is megosztották gondolataikat velünk az esztendő során.

 

A magyar labdarúgó-válogatott mellett kit menedzserként dolgozó csömöri Hegyesi László aktív részese volt a nemzeti csapattal az utóbbi évtizedek legnagyobb sikerének. Sőt, az A-válogatott Eb-re jutása előtt a futsalosok is sokat köszönhettek neki. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Világhírű Karate Mester a Csömöri Sportcsarnokban. Hatalmas megtiszteltetés érte a Torontáli Róbert vezette karate szervezetet: a Csömöri Sportcsarnokban edzőtáborozó „harcosok” a világhírű mestertől, Tran Hieu Minh 7. Dan Sensei-től leshették el titkait. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Budapest-bajnok, országos bajnok és 2015-ben győztes egy nemzetközi versenyen – érem érem hátán! Szinte felsorolni is nehéz az ifjú csömöri birkózó, Bata Márton eredményeit. Az interjúban sok minden szóba került – példaképek, lefagyás és olimpia. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Komoly erősítésekkel készül a tavaszi szezonra a jelenleg a Pest megye II bajnokság Közép-csoportjának 10. helyén álló Csömör nagypályás focicsapata. Visszatérő játékosaink mellett egy NB I-es bajnok védővel, Kiskapusi Balázzsal is stabilizáljuk a gárdát. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Olimpiai bajnok vendége lesz a hétvégi csömöri Egészségnapnak: Növényi Norbert, a moszkvai ötkarikás játékok aranyérmese interjúnkban a hétvégi előadásának felvezetése és további tervei mellett felidézte Csömörrel kapcsolatos emlékeit is. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Legújabb csömöri szakosztályunk, a ritmikus gimnasztika szakág Kiss Tímea vezetésével egyre népszerűbb a fiatalok körében. Április végétől pedig már a felnőtteket is várják, új csoport indul péntekenként a Sportcsarnokban. Interjú magyar bajnok edzőnkkel. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Lassan rajtol az idény, de már halmozza a sikereket a Cube-Csömör kiváló bringása, Valter Attila, aki a Sportbálon a 2015-ös év legjobb utánpótlás kerékpározója díjat is besöpörte. Húsvét után Amerika felé veszi az irányt az érettségi előtt álló tehetség! AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

A tavalyi eredményei alapján Csömörön az év sportolójának választott Harnos Kristóf idei szezonjának főversenye következik hétvégén, hiszen regnáló világbajnokunk az elmúlt hónapokban mindent a hazai INBA Testépítő Világbajnokságnak rendelt alá. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Komoly médiavisszhangot kapott a csömöri Mátyás Király Általános Iskola 2.d osztálya, miután egy nemes ügy érdekében rajthoz álltak a Vivicittá Városvédő Futáson. Az akció mellé álló világbajnok öttusázónk, Balogh Gábor egy nagy rakománnyal Csömörön járt. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Minden kézilabdaszurkolónak ismerősen cseng a neve, hiszen évtizedek óta képzi a világklasszis kapusokat Bakos István, aki január óta Csömörön is edzéseket tart és fejleszti hálóőreink védéshatékonysági képességeit. Interjú a sztárcsináló kapusedzővel. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

 

A legsikeresebb csömöri olimpikonunk: Vépi Péter egykori legendás ferencvárosi labdarúgó, aki az 1972-es müncheni ötkarikás játékokról ezüstéremmel tért haza. Évek óta településünkön él, és már semmi pénzért nem is költözne vissza a fővárosba. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Május 8-án vasárnap lezárul egy korszak a csömöri kézilabda történelemkönyvében: Bagyánszki Zsolt harminc, pályán eltöltött év után visszavonul az aktív játéktól és a továbbiakban kizárólag edzőkarrierjére koncentrál – elbűvülő családja mellett. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Magyarországon védte meg a tavaly Dubaiban megszerzett paratestépítő világbajnoki címét Csömör büszkesége, Harnos Kristóf. A vele készült tanulságos interjúban az ünneplésről, az utánpótlásról és a motivációról is fontos dolgokat tudhatunk meg. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Ahogy arról beszámoltunk, a csömöri Balaska Márk világbajnoki ezüstérmet szerzett párosban a minszki U23-as kajak-kenu vb klasszikus, 200 méteres férfi páros sprintszámában. A 19 éves kajakozóval készített interjúnkban az olimpia is szóba került… AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

A 2016-os foci Európa-bajnokságon a magyar válogatott továbbjutásának egyik fő háttérszereplője, a csapat mókamestere, a csömöri Hegyesi László volt, aki a munka után az ünneplésből is kivette a részét a Hősök terén. Franciaországi Eb-élménybeszámoló. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

 

Közeledik az augusztusi, XXXI. nyári olimpia: a riói események felvezetéseként, a 4. Csömöri Bringafesztivál meglepetésvendége két korábbi olimpikon, Németh Károly és Vépi Péter volt, akik a színpadon meséltek az ötkarikás játékokhoz kötődő élményeikről. AZ INTERJÚK IDE KATTINTVA OLVASHATÓAK!

 

A legutóbbi, londoni olimpián is szurkolhattunk a bringás Lovassy Krisztiánnak, akinek általában országúti és pályakerékpáros versenyeken találkozhatunk a nevével, azonban csömöri érintettsége révén a rajthoz állt az MTB XCO ob-n. Életében először! AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

A csömöri Juhász Zsolt számára eddig – finoman szólva – nem alakult tökéletesen az év, ennek ellenére tartalék versenyzőként készülhet a riói olimpiára. A hétvégi, csömöri országos bajnokság előtt a bringafeszt.hu készített interjút a bringással. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Régóta ezért készült, presztízs szempontjából fontos siker volt – értékelt friss csömöri Európa-bajnokunk, Szemler István, akire idén nyáron, a horvátországi Porecben zajló Judo Fesztiválon belül megrendezett a veterán Eb-n lehettünk büszkék. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Női kéziseink új vezetőedzőjének, Turák Csabának határozott elképzelései vannak a szezon során követendő irányról és a kitűzött célokról. Az új feladat kapcsán bemutatkozó interjút készítettünk az NB II-ben jelenleg is aktív trénerrel. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Futsalosaink régi-új vezetőedzője, Jávor István alázatát, munkaszeretetét és győzni akarását szeretné átültetni az NB II-ben induló csapatába. Interjúnkból kiderül, hogy ráfér a fiúkra a sikerélmény és a csapatnak ismét rá kell találnia a győzelem útjára. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Ahogy azt már megírtuk, az V. Fábián Ferenc Emléktornán a szokásos módon átadásra került a Fábián Ferenc-díj is, amely idén dr. Paulovics Mihályt illette meg, aki két évtizeden át a falu tanácselnökeként segítette a kézilabdásokat. Interjú a díjazottal. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Egy igazi világsztár kézilabdázó volt a vendégünk: a 2012-ben a világ legjobbjának választott brazil jobbszélső, Alexandra do Nascimento egy évvel később, Szerbiában világbajnoki aranyéremhez segítette nemzetét. Hétvégén a Csömöri Sportcsarnokban járt. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

Korábbi válogatott öttusázó, hatgyermekes csömöri családapa és a magyar öttusa-válogatott lovasedzője egyszemélyben: Balaska Zsolt. A felsorolt „titulusokkal” párhuzamosan pedig egy igazán boldog és kiegyensúlyozott életet élő szerető férj. AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!