Az Ötpróba rendezvénysorozat igazi sztárparádét felvonultató, izgalmas showelemekkel tarkított eseménye, a Vizesgála ezúttal is több mint 40 olimpiai, világ- és Európa-bajnokot mozgatott meg egy medencében, ahol bemutatkozott a kajak-kenu sportág több szakága is, így volt mit ünnepelniük a Duna Aréna lelátóján ülő szurkolóknak. Az esemény jó hangulatát gyorsan megalapozta, hogy egy hatalmas csobbanással indult: az Ötpróba teltházas úszóversenyén ugyanis nem kevesebb, mint 1200 amatőr úszó vehette birtokba az ország legprofibb versenymedencéjét, közel 1700 kilométert teljesítve így. A kajakfutam során a csömöri Balaska Márkkal felálló világbajnokok és az olimpiai bajnokok két csapatot alkotva mérték össze az erejüket. A szuperizgalmas versenyt sokáig a világbajnokok vezették, de Dombi Rudolf óriási hajrájával végül az olimpikonok győzedelmeskedtek. A győztes csapat tagjai voltak: Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Dombi Rudolf, Storcz Botond. A Vizesgála ebben a formában most utoljára volt látható, mivel a négyéves olimpiai ciklusra tervezett Ötpróba rendezvénysorozat a tokiói ötkarikás játékokkal véget ér. Azonban az országosan 21 000 embert megmozgató mozgalom addig is számos egyéb, színvonalas sportprogrammal ösztönzi mozgásra az egészségesebb életmódra vágyókat.





