Rendhagyó kezdőcsapatot küldött pályára a csömöri szakmai stáb, a kapuban debütált Németh Attila, míg a védelem tengelyébe visszatért Tihanyi Ármin. Ennek ismeretében nem is csoda, hogy a kapujuk elé szegeztük a pilisvörösvári vendégeket, akik a félpályát is csak elvétve lépték át. Egyed pazar átlövése után már a 12. percben előnybe kerültünk, de ezt követően is folytatódtak a hazai rohamok. Fél óra elteltével Molnár indult meg az oldalvonaltól, majd tökéletesen tekert a jobb felső sarokba. Az ott tanyázó pókok szedhették a sátorfájukat, a labda be is ragadt a hálóba!
A szünet után sem okozott dilemmát a szurkolóknak, melyik csapat tart előrébb az építkezésben, így magabiztosan gyűjtöttük be a pontokat. Németh a kapuban, Tihanyi pedig a védelem közepén tett azért, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a 90 percet – megvan tehát az első siker a szezonban!
LABDARÚGÁS, PEST MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Csömör KSK – Pilisvörösvári UFC 2–0 (2–0)
2024. szeptember 21. szombat, 16.00
Csömöri Szabadtéri Sportközpont
Gólszerzők: Egyed (12.), Molnár (34.)
Csömör KSK: Németh – Nagy, Tihanyi (Polgár 72.), Krizsán, Zsitnyányi – Egyed, Áncsán (Thurzó 78.), Siskó (Ubrankovics 75.) – Molnár (Báti 64.), Bozzai (Dósa 54.) – Dencz (Szilva 90.) vezetőedző: Illés Károly
Illés Károly, vezetőedzői értékelés: Nehéz meccsre számítottunk, és az is lett belőle. Mentálisan nagyon jól álltunk bele a meccsbe, sikerült két helyzetünket is gólra váltanunk. Bár megvoltak a lehetőségeink, azokkal azonban nem sikerült lezárnunk a mérkőzést, így a végéig nyílt találkozó maradt. Örülünk a sikernek, sokat tettünk érte!
KÖVETKEZIK:
LABDARÚGÁS, PEST MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Csömör KSK – Bagi TC
2024. szeptember 29. vasárnap, 18.00
Csömöri Szabadtéri Sportközpont
Szurkoljunk együtt csapatainknak!