Valter Attila másodszor, Dina Márton először állhat rajthoz a világ egyik leghíresebb országúti kerékpáros körversenyén, a Giro d'Italián (a képen balról a második Attila, a harmadik Márton). A május 8-án induló viadal két magyar indulója egyaránt a Cube-Csömör hegyikerékpáros klubban bontogatta a szárnyait néhány évvel ezelőtt, Valter Tibor iránymutatása mellett halmozták a sikereket és az érmeket itthon és a nemzetközi mezőnyben is. A szakágváltás végül remekül sikerült, mindkét tehetség hosszútávon is tagja lehet a kerékpárvilág élvonalának. Idén fordul elő először a történelem során, hogy két – ráadásul csömöri gyökerekkel rendelkező – magyar bringás is szerephez jusson az Olasz Körön!
Valter a tavalyi debütálása alkalmával még a lengyel CCC Team narancssárga színeiben zárt a 27. helyen, idén már a francia Groupama-FDJ tagjaként teker, míg Dina az olasz EOLO-Kometa csapatának menőjeként bizonyíthat. Ezzel Márton lesz a harmadik olyan magyar kerékpáros, aki rajthoz állhat egy Grand Touron – Bodrogi László és Valter Attila után.






