Telt ház fogadta a csapatokat a Csömöri Sportcsarnokban, amely kiemelt érdeklődés a megszokottnál is indokoltabb volt, hiszen két év szünet után ismét élvonalbeli bajnokit rendeztek a sok csatát megélt parkettán. Az első félidőben hamar vezetéshez jutott a vendégegyüttes, de a folytatásban nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. Lövésekig eljutottak a csapatok, de a kapusoknak nem adtak komoly munkát.

 

A második félidőre aztán egy teljesen másik csömöri gárda futott a pályára: szinte másodpercre pontosan annyi idő alatt egyenlítettünk a kezdő sípszó után Nehéz Krisztián közeli góljával, mint ahogy hátrányba kerültünk a meccs elején. Addig ütöttük a vasat, amíg meleg! Döntésre akartuk vinni a dolgot, Tősér és Husz is eltalálta a kapufát, majd ahogy az a szombathelyi rajton is történt, Fischer is betalált, így sikerült a fordítás. Rögtön jött azonban az egyenlítés, így négygólos döntetlennel ért véget a csata. Két meccs után két pontunk van az élvonalban!

 

FUTSAL, NB I, 2. FORDULÓ
RFC Csömör – Nyírgyulaj KSE 2–2 (0–1)
2018. szeptember 7. péntek, 18.45
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Nehéz (22.), Fischer (35.) ill. Siska (2., 36.)

 

KÖVETKEZIK:

FUTSAL, NB I, 3. FORDULÓ
Futsal Club Veszprém – RFC Csömör
2018. szeptember 17. hétfő, 18.30
Veszprém

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!