A focisták és a kézilabdázók után futsalosaink is elkezdték a következő szezonra való felkészülést. Az új vezetőedző, Jávor István által irányított NB II-es csapat főleg a fiatalokra épít majd, de néhány rutinosabb játékosunkra is komoly szerep vár.
A történelmi NB I-es búcsú után a régi-új vezetőedzővel, Jávor Istvánnal vágunk neki az NB II-es szezonnak, az eddigi szakvezető Takó Csaba a jövőben szakosztályvezetői teendőire koncentrál, de természetesen a pályán is mindent megtesz majd a minél jobb szereplésért. Az előző évi keretből Józsa Tamás és Varsányi Áron is távozott, de fiatal tehetségeink egyre komolyabb szerepet követelnek a helyükön. A szeptemberi szezonrajtig tartó felkészülés sikerességét az idénybeli szereplésünk határozza majd meg, mert azért dolgoznak a srácok gőzerővel, hogy elérjük a kitűzött céljainkat!
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





