A találkozó felvezetéseként hullott csapadékmennyiség a veresegyházi műfüves pályára száműzte a találkozót, ez azonban nem befolyásolta nagypályás focicsapatunkat, amely gyakorlatilag végigtámadta az első félidőt. A legígéretesebb próbálkozás a télen érkező Busák nevéhez fűződött, aki távolról célozta meg a kaput, lövése mindössze néhány centiméterrel kerülte el a jobb felső sarkot. Hiába a meddő csömöri mezőnyfölény, a hazaiak kerültek előnybe a játékrész közepén. A fiatal játékvezető sokáig csínján bánt a sárga lapokkal való fegyelmezéssel, így sok szabálytalanság maradt megtorlatlanul.
A szünetben kapust cseréltek a hazaiak, ami viszont változatlan maradt, a csömöri kezdeményezés és a veresegyházi kontrajáték. Milyen a sors: a 63. percben egy hazai szöglet után megduplázta előnyét ellenfelünk, a hosszú saroknál ólálkodó támadóról lemaradtunk, így könnyedén lőhetett a hálóba. Néhány perc telt csak el, amikor egy mintaszerű ellencsapás végén szépítettünk: Siskó tette oldalra a labdát Nagyhoz, a jobb oldali beadását pedig Szanyó vágta a kapuba. A folytatásban közel jártunk az egyenlítéshez is, Egyed sistergős rakétája a lécen csattant, ám a pontszerzés ezúttal elmaradt – nagy küzdelemben 2–1-es vereséget szenvedtünk.
LABDARÚGÁS, PEST MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 19. FORDULÓ
Veresegyház VSK – Csömör KSK 2–1 (1–0)
2025. március 16. vasárnap, 11.00
Veresegyház
Gólszerzők: Teszár (23.), Aczél (63.) ill. Szanyó (67.)
KÖVETKEZIK:
LABDARÚGÁS, PEST MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 20. FORDULÓ
Pilisvörösvári UFC – Csömör KSK
2025. március 23. vasárnap, 14.00
Pilisvörösvár
Szurkoljunk együtt csapatainknak!