– Az értékelésnél mindenképp ketté kell bontani a szakosztálynál folyó munkát – kezdett bele Kiskapusi Balázs az őszi teljesítmény boncolgatásába. – Az indulás mindig nehéz egy újonnan induló projekt esetében, és miután nyáron körülbelül 10 gyerekkel kezdtük az edzéseket, így nem kevés munkát kellett beletennünk a kollégáimmal az elmúlt hónapokban, hogy felépítsük a Csömör KSK labdarúgó-szakosztályát. Köszönjük a háttérben dolgozók segítségét, mert a siker mindenkié, csapatként értük el azt, ehhez rengetegen hozzátették a magukét a saját területükön. Az önkormányzat által biztosított rendezett viszonyok, a szakembergárdánk hozzáértése és lelkesedése és az edzéseken folyó munka is a jó hírünket vitte. Szerencsére a gyorsan terjedtek ezek a jó hírek, mert mostanra már több, mint 80 lurkó focizik nálunk, amely adat nem is tűnik rossznak félév alatt. Nem állunk azonban meg, szeretnénk tovább fejlődni, még több gyermekcsapatot indítani a Bozsik-tornákon, még több focitábort és tornát szervezni a kicsiknek és még több élményt adni nekik, hogy még jobban megszeressék a sportágat és a mozgást. Összességében pozitív vagyok az utánpótlás tekintetében, most már megvannak az alapok, erre már lehet építeni a közeljövőben.
A felnőttcsapatot szintén újjá kellett építeni, rengeteg fiatal kapott lehetőséget ősszel. A miénk a mezőny legfiatalabb együttese, a rutin tehát nem mellettünk szól, mégis ahogy egyre jobban összecsiszolódott a csapat, úgy mutatott be annál több bravúrt. Hiszem, hogy ha végigjátszhattuk volna az őszt, akkor további pontokat zsákolhattunk volna be, de az élet közbeszólt. A sorsolásunk alapján a középmezőny elején telelhetnénk, de majd tavasszal folytatjuk az elmaradt meccsekkel. Véleményem szerint jó úton járunk. Illés Károly vezetőedzőnknek és utánpótlásunk koordinátorának pedig ezúton is gratulálunk, hogy megszerezte a Magyarországon elérhető legmagasabb utánpótlásedző-fokozat, az UEFA Youth Elite 'A' diplomáját!
Hajrá, Csömör!







