Hétméteresek után szerezte meg férfi kézilabdacsapatunk az ezüstérmet a nagy rivális Gödöllő KSE ellen a hagyományos, hazai rendezésű V. Fábián Ferenc Emléktornán a Sportcsarnokban. Bronzérmesként az Elektromos SE együttese végzett.

 

Immár hagyományosnak tekinthető a bajnokság felvezetéseként a Fábián Ferenc Emléktorna Csömörön, hiszen már ötödik alkalommal került megrendezésre az egyre népszerűbb esemény. A csömöri csapat 2012 és 2015 után ismét győzelemre készült (2013-ban a Gödöllő, míg egy évvel később a Ferencváros győzött), minden szurkoló azért drukkolt, hogy a rendkívül erős mezőnyben is sikerüljön a hőn áhított triplázás!

 

Ennek megfelelően meg is szereztük a vezetést az első percben, innentől azonban fej fej mellett haladtunk a több korábbi csömörivel érkező XVI. kerületi KMSE ellen. Nem volt azonban gondtalan a félidő, Kővári Tamás és a veterán Turák Csaba is megsérült, előbbi oldala húzódott meg, míg csapatkapitányunknak a bal kézfeje zúzódott. A szünet után már egyikük sem tudott pályára lépni, azt pedig innen is kívánjuk nekik, hogy mihamarabb egészségesek legyenek és újra a csapattal készülhessenek a bajnokságra. A második félidő közepén sorozatban lőtt hat gólunkkal megalapoztuk a győzelmet, így készülhettünk a döntőre. A fináléba a másik elődöntőből a Gödöllő KSE jutott be, miután izgalmas mérkőzésen győzte le az Elektromost, megismétlődött tehát a tavalyi párosítás az aranyéremért.

 

 

A döntő előtti bronzmeccsen döntetlent játszott egymással az Elektromos és a XVI. kerületi KMSE ellen, rögtön következhettek a hetesek: a Tromos nem hibázott, ellenfelük kétszer is, így Pribék Marcellék nyakába került a bronzérem. A döntőre a sérültek miatt szűk kerettel készülhetett Bagyánszki Zsolt címvédő alakulata, a hazai pálya azonban velünk volt. Kiegyenlített harc folyt a pályán, szinte végig futottunk az eredmény után, de mindig sikerült az egyenlítés – még az utolsó percben is, így a döntő is hetesekkel dőlt el. Az első kör végén Kormány Tamás védése még életben tartotta a címvédés reményét, de a folytatásban a gödöllőiek koncentráltak jobban és elhódították a kupát. Tavaly szintén a Gödöllővel vívtunk a döntőben, szinén hetesekkel dőlt el a végső győzelem, de akkor mi győztünk. A történelem ezúttal nem ismételte önmagát…

 

Az eredményhirdetéshez felsorakozó csapatok az oklevél mellett a kiérdemelt kupát is elnyerték, a Gödöllő KSE pedig a vándorserleget is őrizheti egy évig. A Legjobb kapus díját a csömöri Kormány Tamás kapta meg, míg a Legjobb mezőnyjátékosét Pribék Marcell, az Elektromos kiválósága érdemelte ki. A szokásos módon átadásra került a Fábián Ferenc-díj is, amely idén dr. Paulovics Mihályt illette meg, aki két évtizeden át a falu tanácselnökeként segítette a kézilabdásokat. A népszerű Döne elmondása alapján igazán lelkes baráti közösség volt mindig is jellemző a csömöri csapatra, akik szívvel mindig kompenzálták az esetleges hiányosságokat. A tanácselnöki tisztségéből fakadóan maximális támogatást igyekezett nyújtani az együttesnek, a játékosoknak például a kedvezményes építkezési telkekkel segített, de a klub korábbi Gorkij fasori "Kispályája" is Misi bácsinak köszönhető. Gratulálunk a kitüntetéshez!

 

 

V. Fábián Ferenc Emléktorna 2016, Csömör
2016. szeptember 11.
1. elődöntő
Csömör KSK – XVI. kerületi KMSE 27-22 (11-12)
Gólszerzőink: Bártfay 10, Kovács M. 6, Gombár 3, Radnai 2, Szilágyi 2, Gruber 1, Kiss D. 1, Kővári 1, Turák 1.

 

2. elődöntő
Gödöllő KSE – Elektromos SE 23-21 (11-8)

 

Bronzmérkőzés
Elektromos SE – XVI. kerületi KMSE 25-24 (10-11) – hétméteresek után

 

Döntő
Csömör KSK – Gödöllő KSE 20-21 (9-11) – hétméteresek után
Gólszerzőink: Kovács M. 8, Szilágyi 5, De Coll 2, Bártfay 1, Gombár 1, Gruber 1, Kiss D. 1, Tóth B. 1.

 

Az V. Fábián Ferenc Emléktorna végeredménye:
Kupagyőztes a Gödöllő KSE
Ezüstérmes: Csömör KSK
Bronzérmes: Elektromos SE
4. helyezett: XVI. kerületi KMSE

 

 

Gratulálunk a csapatoknak!