Nagyon belelendültek legjobbjaink! Fantasztikus győzelmet arattunk az eddig veretlen Leányfalu elleni villanyfényes hazai bajnokin. Tihanyi duplázott, Miletics triplázott!
Érezhető volt a kezdés előtt is, hogy a vasárnapi kiütéses győzelem hatalmas önbizalmat adott a fiúknak. Annak ellenére, hogy a veretlen Leányfalu látogatott Csömörre, mi léptünk pályára magabiztosabban. Már a kezdés előtt próbáltak kizökkenteni a koncentrációnkból a vendégek, tovább melegítettek a kezdés előtt, mint indokolt lett volna, a játékvezetőnek kellett őket odaszólítani a kezdőkörbe való bevonuláshoz.
A meccs aztán a metsző hideg ellenére is jól indult, Tihanyi már korán vezetést szerzett, majd nem sokkal később meg is duplázta az előnyünket (a csatárnak ez volt három napon belül a 7. gólja!). Irányítottuk a találkozót, meg is szereztük harmadik gólunkat Miletics révén, így megnyugtató előnynek tűnt a háromgólos különbség a folytatásra nézve. A szünet előtt azonban kétszer is megzörgette a hálónkat a Leányfalu tíz perc alatt, vasárnap után ismét megvolt tehát az ötgólos félidő.
A fordulás után Miletics hét perc alatt duplázott, és hiába lőtt saját idénycsúcsot a Leányfalu (egy meccsen még nem jutottak két gól fölé a szezonban), ellenünk ez mit sem ért. Ráadásul az utolsó két percre még emberhátrányba is kerültek cserejátékosuk kiállítása után. Két meccs alatt tehát több gólt lőttünk, mint augusztus óta a bajnokságban összesen, el is mozdultunk a táblázat utolsó előtti helyéről és elindultunk felfelé – ahogy azt már régen áhítottuk.
Szép volt, fiúk!
MEGYE II, KÖZÉP-CSOPORT
Csömör KSK – Leányfalu SE 5-3 (3-2)
2015. november 4. szerda, 18.30
Csömöri Szabadtéri Sportközpont
Gólszerzőink: Tihanyi (7., 15.), Miletics (21., 50., 52.)
Következő meccsünk – 13. forduló: Piliscsaba SE – Csömör KSK
2015. november 8. vasárnap, 13.30, Piliscsaba
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





