Dr. Arató György jóvoltából megérkezett a beszámoló a 20. forduló pingpong meccséről: Dunaharaszti MTK II. – Csömöri Pingpong SE 3:15

Dunaharaszti csapata dinamikusan fejlődik és amikor az elmúlt szezonban először játszottunk velük, simán kikaptunk, azóta viszont minden meccsünket nyertük. Az eredményeik alapján azonban erre a mérkőzésre szoros eredményt vártunk. A vártnál nagyobb arányú győzelem kicsit minket is meglepett. A Demeter – Nyilas páros rutinosan hozta az első páros meccset, a Volly – Benkó duó 3.2 -es győzelme nagyon izzadságszagúra sikeredett. Az egyéni meccsek elsöprő fölényt hoztak. Volly ismét brillírozott, az utóbbi hetek eredményei alapján nem csodálkozunk azon, hogy ellenfeleinek a négy meccsén összesen két szetet eredményezett, inkább azt mondhatjuk, hogy le a kalappal azon két srác előtt, akik tudtak ellene 1 – 1 szetet nyerni, de a végelszámolásnál csak az számít, hogy négy pontot hozott Gyuri barárunk. Demeter Miki szintén nem volt kegyelmezős kedvében, mert ő még egy szetet sem engedélyezett az ellenfeleknek. Nyilas Attila szépen hozott három pontot, erre még Benkó Gabi és rátett kétz nyert meccset, amiért hálásak vagyunk neki, különösen, hogy az utóbbi időben ritkán tudott edzeni.

 

A táblázaton látszik, hogy a dobogós helyek környékén nem enyhült a drámai helyzet:

 

 

Csapat neve

Meccs

Nyert

Döntetlen

Vesztett

Pont

1.

Budaörsi SC

20

18

1

1

37

2.

Csömöri Pingpong SE

20

15

1

4

31

3.

Kakucs Községi SE II.

20

14

3

3

31

4.

Nagykátai ASE II.

20

14

2

4

30

5.

Maglódi Torna Club I.

20

13

3

4

29

6.

Dunaharaszti MTK II.

20

10

1

9

21

7.

Prémium Gyáli ASE II.

20

10

0

10

20

8.

Albertirsa

20

9

1

10

19

9.

Maglódi Torna Club II.

20

4

1

15

9

10.

Gödöllői Egyetemi AC VIII.

20

3

2

15

8

11.

King-Pong SE II.

20

1

1

18

3

12.

Gödöllői Egyetemi AC VI.

20

1

0

19

2

Nagykáta I. ugyan most leszakadt egy ponttal, de kedvezőbb a sorsolása, szinte biztos, hogy a hátralévő két meccsét hozza, nekünk viszont ott van még Kakucs idegenben május 18.-án idegenben és már bajnok Budaörs otthon május 24. Ezeken a mérkőzéseken nem mi vagyunk a favoritok, de az akarással és a kűzdéssel nem lesz gond, ezért talán maradhatunk a dobogón.

 

Dr. Arató György