Szezonbeli első győzelmük reményében utaznak szombaton nagypályás focistáink Gödre, hogy a megye II-es bajnokság 3. fordulójában három ponttal a tarsolyukban térhessenek haza. Takó Csaba együttese jó eséllyel szállhat harcba a hazaiakkal.
Fotó: Bellus Zsolt
A nyitófordulóban hazai pályán szenvedett vereséget szombati ellenfelünk a bajnokságban, utána azonban győzni tudott idegenben, míg mi egy bravúros idegenbeli pontszerzés után vasárnap Csömörön kaptunk ki. Mindezek fényében ember legyen a talpán, aki megjövendöli a találkozó kimenetelét, főleg mert tavaly nem találkozott egymással a két gárda, miután különböző csoportban szerepeltek.
A két forduló alatt szerzett öt gólunkra büszkék lehetünk, a hét kapottra már kevésbé, így ha a védelmet sikerül stabilizálnunk, akkor szép reményeink lehetek, akár már a szombati, Göd elleni találkozón is.
LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAK-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Gödi SE – Csömör KSK
2016. augusztus 27. szombat, 16.30
Göd
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





