Az őszi szezon utolsó hazai nagypályás bajnokija következik, úgyhogy szeretnénk szépen búcsúzni az arénától tavaszig, amire minden esély meg is van, hiszen a nyeretlen sereghajtó Szigetgyöngye lesz a vendégünk.

 

Nem becsüljük le őket, de a győzelmen kívül egyéb szándékaink is vannak, gólkülönbséget szeretnénk javítani a szigetmonostoriak ellen. Parádés hajrábeli formánkat elnézve, ez nem irreális elvárás a csapattól, remélhetőleg minél többen feliratkoznak a gólszerzők közé és a házigólkirály, Tihanyi Ármin is közelebb kerül az összetett góllövőlista élmezőnyéhez a 90 perc után.

 

A hétvégén focistáink mellett férfi és női kézilabdázóink, illetve a futsalosaink is Csömörön lépnek pályára, érdemes lesz tehát már vasárnap ebéd után, 13 órára a Szabadtéri Központba érni, mert egész délután, egymás után szurkolhatunk legjobbjainknak!

 

MEGYE II, KÖZÉP-CSOPORT
Csömör KSK – Szigetgyöngye SE
2015. november 15. vasárnap, 13.00
Csömöri Szabadtéri Sportközpont

 

Tihanyi Ármin, csatár: Nem lebecsülve a vasárnapi ellenfelünket, gólkülönbséget szeretnénk javítani a Szigetgyöngye ellen. Vendégünk nyeretlen a bajnokság során, mi pedig a hajrára remek formába kerültünk, így nem is lehet kérdés, hogy győznünk kell. Az elmúlt fordulóban riválisaink is nyertek, így ahhoz, hogy a középmezőnyig jussunk ősszel, tartanunk kell velük a lépést.

 

Csömöri sporthétvége:
2015. november 15. vasárnap

férfi foci: Csömör KSK – Szigetgyöngye SE 13.00
női kézilabda: Csömör KSK – Jászárokszállás VSE 16.30
férfi kézilabda: Csömör KSK – Eger SBS Eszterházy U23 18.30

2015. november 16. hétfő
férfi futsal: RFC Csömör – Nyírgyulaj KSE 19.00
 

 

Következik az utolsó őszi forduló: Kistarcsai VSC – Csömör KSK
2015. november 21. szombat, 13.00, Kistarcsa

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!