A szokásos erős kezdés a tápiószecsőiek ellen is jellemző volt nagypályás focicsapatunkra, Dencz már a második percben fölé lőtt egy kiugratás után, majd a 7. percben a lendületesen érkező Bakondi zúdított a kapufára egy labdát. A vendégek egy kontra végén szinte a semmiből megszerezték a vezetést a 14. percben, egy bal oldalon végigfutó szlalom végén a középre gurításnál mintha egymásra várt volna a kapus és a védő, a szélvészgyors támadó, Utasi pedig kihasználta a pillanatnyi bizonytalanságot és közvetlen közelről a hálóba lőtt. A csömöri nyomás csak fokozódott, Dencz minden 25 méter körüli szabadrúgásból be akart találni, és volt belőle pár a félidő során: a 20. percben a kapusról kipattanó labdát előbb Reményi küldte fölé, majd Dencz maga célzott magasan pár percre rá. A 36. percben megismétlődött ez a jelenet, a lefújás előtt pedig ismét a kapus ütötte ki a középre tartó lövést. Egy félidő alatt ez nem is rossz statisztika… Zsitnyányit közben a sérülése miatt le kellett cserélni, Tihanyi váltotta, ez pedig kisebb átszervezéssel járt a pályán. Kunz húzódott hátra bal oldali védőnek, korábbi csapatkapitányunk pedig szervezhette kedvéére a támadásokat. Kis híján kiegyenlített a 38. percben, de középmagas lövését hárította a kapus. A játék dinamikája rendben volt, a helyzetek száma még inkább, csak a gól hiányzott.
A szünet után azonban az első támadásunkból összejött az egyenlítés. Dencz visszalöbbölt labdájára Dósa csapott volna le, de összekoccintották a bokáját, így jöhetett a büntető, amelyből Dencz magabiztosan lőtt a léc alá. Az első játékrészben kialakított helyzetek mennyiségét ezúttal is tartottuk, de már – szinte kivétel nélkül – gólig játszottunk. Az 50. percben Dósa szólója végén a kapus lábbal védett, majd a vendégek is kihagytak egy kihagyhatatlannak tűnő ziccert, az 59. percben viszont jött az újabb csömöri gól. Dencz az oldalvonal mellől tekert a kapu elé, a labdába Tihanyi dörzsölt bele, ami ezt követően a hálóban pihent meg. Ez volt 8-asunk szezonbeli első, összesítésben pedig a 98. gólja csömöri színekben! A 65. percben Dósa kígyózott át a teljes tápiószecsői védelmen, sorra dőltek a védők és a kapus sem jelentett akadályt, de hogy még fölényesebb legyen a szezonbeli utolsó csömöri győzelmünk arról Várkonyi és Balázsi gondoskodott. Mindketten első találatukat jegyezték a 2020-21-es idényben, előbbi egy forintos indítást lőtt el higgadtan a kapus mellett, utóbbi pedig idei első labdaérintéséből (!) emelt a kapuba egy rosszul kirúgott labdát. A hajrára emberhátrányba került ellenfelünk, ez azonban már nem osztott, nem szorzott – fölényes, kiütéses győzelemmel búcsúzott a csömöri közönségtől csapatunk és magabiztosan készülhetünk a vasárnapi, Leányfalu SE elleni rangadóra!
LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 14. FORDULÓ
Csömör KSK – Tápiószecső FC 5–1 (0–1) – elhalasztott mérkőzés
2021. május 12. szerda, 20.00
Csömöri Szabadtéri Sportközpont
Gólszerzők: Dencz (47.), Tihanyi (59.), Dósa (65.), Várkonyi (69.), Balázsi (76.) ill. Utasi (15.)
KÖVETKEZIK:
LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 25. FORDULÓ
Leányfalu SE – Csömör KSK
2021. május 16. vasárnap, 17.00
Leányfalu
Szurkoljunk együtt csapatainknak!






