Településünk egy kevésbé szem előtt lévő sportágban, tekében is büszke lehet remek sportolójára, a Guinness-rekorder Kiss Attilára. A csömöri Európa-kupa győztes a mindennapos munka mellett szorít időt a fárasztó edzésekre és csapattársai társaságára.

 

– Kiskorától kezdve egyértelmű volt, hogy a tekét választja?
– A családból édesapám fertőzött meg ezzel a sportággal, ő rendszeresen járt gurítani, én meg egészen kicsiként, még általános iskolás koromban tartottam vele először – meséli Kiss Attila. – Kipróbáltam és rögtön megtetszett. Aztán eltelt néhány év és mivel gyerekkoromban judóztam is, csak 15 évesen kezdtem el komolyan venni a tekét. Innentől azonban magával ragadott, egyszerűen elvarázsolt és komolyan érdekelni kezdett. Édesapámmal volt pályafutásunknak egy közös szakasza is. Ahogy teltek az évek, büszkén mondhatom, hogy mennyire szép emlékek, csodálatos élmények az apukámmal nyert amatőr kupák. Egyébként milyen érdekes az élet: korábban Árpádföldön laktunk, de már kilencedik éve élünk Csömörön, itt pedig az is kiderült, hogy Mihalovics Bertalan csömöri polgárőrparancsnok is a csapattársam a klubnál.

 

– Hogy kap helyet a sport a mindennapokban?
– Nem könnyű összeegyeztetni a munkát és a heti háromszori edzést, illetve a hétvégi meccset, eddig azonban sikerült. Korábban az Erőmű együttesében játszottam, de éppen azért igazoltam át két éve a BKV-hoz, hogy továbbra is szem előtt tarthassam az NB I-es pályafutásomat. Itt is dolgozom, így valamennyire figyelembe veszik ezt a hobbimat, ennek ellenére nem egyszerű munka után nekiveselkedni az edzéseknek.

 

– Mire emlékszik a legszívesebben pályafutásából?
– Több csodás emléket is mondhatnék, amelyek közel állnak a szívemhez: 2004-ben Madák Pál világbajnokkal sikerült megnyernünk a hazai rendezésű Európa-kupa párosversenyét! Magyarország színeiben győzni gyönyörű, felemelő érzés, így erre nagyon büszke vagyok. No, meg a társaságra, amit a sport adott. A csapattársaimmal mindig jó hangulatban tudunk együtt dolgozni, utazni, edzeni. Bárhova megyünk játszani, látjuk, hogy tartanak tőlünk, csapatunknak már régóta jó a híre. Néhány évvel ezelőtt szerveztünk egy Guinness-rekord kísérletet, előbb 16, majd 24 órán keresztül tekéztünk folyamatosan, amit hitelesítettek is, így bekerülhettünk a világrekorderek közé! Tényleg rengeteget adott nekem a teke, ilyen nagyszerű élmények után mit is mondhat az ember, minthogy, amíg bírom fizikailag és nem megy a munka rovására, addig szeretném folytatni!