Nagypályás focicsapatunk jött ki győztesen a második félidei gólpárbajból Vácdukán, így újabb idegenbeli bajnoki sikerrel tett egy lépést a gárda a középmezőny felé. Tihanyi Ármin duplával járult hozzá a három ponthoz és tette emlékezetessé a meccset.

 

A Vácduka elleni idegenbeli bajnoki találkozón a komoly izgalmak és a gólok is a második félidőre jutottak: előbb Tihanyi duplával lőtte magát feljebb a góllövőlistán, majd hiába jött a szépítés, a csereként beállt Szálas Dániel visszaállította a korábbi különbséget. Erre szükség is volt a folytatásban, mert a feljebb zárkózásra ugyan még maradt ideje a hazaiaknak, de másra nem, így összességében mi jöttünk ki jobban a gólpárbajból. Ismét győzelmet ünnepelhettünk távol az otthonunktól és Takó Csaba együttese ezzel a három ponttal már a 9. a tabellán, ráadásul a legutóbbi öt forduló alapján a listavezető Szentendre mellett a bajnokság legjobb formában lévő csapata!

 

LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAK-CSOPORT, 12. FORDULÓ
Vácduka KSK – Csömör KSK 2–3 (0–0)
2016. október 30. vasárnap, 13.30
Vácduka
Gólszerzők: Ovcsák (67.), Gergely (80.) ill. Tihanyi (51., 63.) Szálas (72.)
 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!