Női kéziseink új vezetőedzőjének, Turák Csabának határozott elképzelései vannak a szezon során követendő irányról és a kitűzött célokról. Az új feladat kapcsán bemutatkozó interjút készítettünk az NB II-ben jelenleg is aktív trénerrel.

 

Mint arról beszámoltunk, új vezetőedzővel vág neki a Pest megyei bajnokságban szereplő női kézilabdacsapatunk a következő szezonnak. A felkészülés során kellően összecsiszolódhat Turák Csaba a lányokkal, hogy a rajtra már tökéletes legyen az összhang a szakember és a csapat között. Két edzés között készült a CsömörSport interjúja.

 

– Mennyire új ez a szerep számodra?
– Az elmúlt szezonokban folyamatosan jártam a lányok meccseire – kezdte Turák Csaba. – Tartottam nekik edzéseket, próbáltam átadni a rutint, amit a pályafutásom alatt megszereztem, de mostantól már nemcsak besegítek, hanem a felelősség is teljes mértékben az enyém. Ebben feltétlenül változott a helyzet.

 

– Milyen változásokat tervezel?
– Plusz edzést szeretnék bevezetni a heti programunkba, mert ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, jobb kondíció szükségeltetik, minden erőnkre szükségünk lesz. Ha ebben előre tudunk lépni, akkor lesz egy külön edzésünk, ahol csak a taktikára koncentrálhatunk.

 

– Milyen állomásai lesznek a felkészülésnek?
– Sok munkát ígérhetek, ezt a lányoknak is elmondtam, a felkészülési tornákat azonban nem szeretem. A második meccsre rendszerint nem pörög fel a csapat, így nem érjük el vele a célunkat.

 

– Konkrét célkitűzést megfogalmaztál a csapatnak?
– Természetesen kitűztük a célokat, mert a munkát is ennek érdekében kell 100 %-osan elvégeznünk. Szeretnénk egyet előrébb lépni és megnyerni a Final24-et!