Ismét remekül elvégezte a feladatát, majd a 22. helyen végzett az Amstel Gold Race klasszikusán a magyar bajnok országúti kerékpáros, Valter Attila.
A Team Visma | Lease a Bike csömöri klasszisa – a negyedikként záró Wout van Aertért dolgozva – a 22. helyen ért célba bő három és fél perc lemaradással az ardenneki klasszikusok első akkordján, a holland Amstel Gold Race viadalán.
– Végre egy olyan verseny volt, amit teljes szívemből élveztem! Nagyon jó hangulatban kezdtük a versenyt csapatszinten. Mindenki tudta, mi a feladata és sikerült kivitelezni is azt. Az UAE nagyon komoly tempóra kapcsolt elég hamar, ami nem volt kellemes, de a lábak egész nap jók voltak. Majd fél távnál egy óriási mezőnybukás közepén találtam magam, ami szintén nem esett túl jól (vagy pont túl jól?), szegény bringám még rosszabbul járt. A cserebringával folytatva visszaértem a mezőnyre majd amint tudtam, mentem is a mezőny elejére, hogy elöl tartsam a srácokat. A kijelölt emelkedőt az első tízben kezdtem az esélyesekkel és ami bennem volt, ki tudtam adni. Pogi támadása után még az első csoportban voltam, de az utolsó emelkedők egyikén a kettészakadt csoport második felében voltam, így végül ezzel a sorral is értem célba a 22.-ik helyen. Nagyon örülök, hogy megúsztam a bukást, megcsináltam a kijelölt feladatom, jól helyezkedtem és ami a legfontosabb nekem, hogy élveztem a versenyzést! – értékelt közösségi oldalán Valter.
Gratulálunk!