Összefoglaló sorozatunkban visszapillantunk a magunk mögött hagyott hónapra, és megnézzük, hogy milyen volt a május CsömörSport szemmel. Megnyerték csoportjukat futsalosaink, bringásaink taroltak, a csömöri atléták itthon tartották a vándorserleget.

 

Férfi kézilabdásaink számára véget értek az NB II küzdelmei, huszáros hajrában alig maradtak le a fiúk a dobogóról. A gyömrői pontszerzés után hazai pályán hősies küzdelemben győzték le a fővárosi Rév-TSC, közben azonban a PLER is nyert, így nem sikerült érmet szereznünk. BŐVEBBEN ITT ÉS ITT!

 

Hatalmas bravúrral jutottak idén is a Pest megyei bajnokság döntőjébe női kéziseink, miután idegenben fordította meg a csapat a Bugyi SE elleni elődöntőt. A Final24-nek a Váci Sportcsarnok ad otthont június 3-án! BŐVEBBEN ITT!

 

Futsalosaink óriási hajrával nyerték meg az NB II Közép-keleti csoportját: nyertek Dunakeszin és hazai pályán a Score-Goal Kecskemét ellen is, majd az NB II elődöntőjében kettős vereséget szenvedtek a Debreceni EAC csapatától. BŐVEBBEN ITT, ITT, ITT ÉS ITT!

 

Nagypályás focistáink hazai pályán egy győzelem mellett egyszer kikaptak, míg idegenben két vereséget könyvelhettek el a Pest megyei bajnokság hajrájában. A Vácduka KSK elleni 10-0-val szezoncsúcs született! BŐVEBBEN ITT, ITT, ITT ÉS ITT!

 

Nincs hétvége a Cube-Csömör sikerei nélkül: bringásaink Szlovákiában, Csehországban és itthon több helyszínen is kitettek magukért, halmozták az érmeket. Buruczki Szilárd pedig a bukósisakjának köszönheti az életét… BŐVEBBEN ITT, ITT, ITT, ITT ÉS ITT!

 

Felsőtárkányban rendezték meg az idei Hegyifutó magyar bajnokságot, ahol a dobogó tetejére állhatott Zólyomi Kinga a maratoni távon, illetve csömöri kupasikerrel ért véget a II. Regionális Atlétikai Csapatbajnokság, ahol tarolt a Mátyás Király Általános Iskola, amely így birtokba veheti a vándorserleget. BŐVEBBEN ITT ÉS ITT!

 

A salakszezonban már megszokhattuk, hogy teniszversenyt rendezünk: idén ragyogó időben és kitűnő hangulatban, igaz kisebb létszámmal került sor szombaton a III. CsömörSport amatőr egyéni teniszversenyünkre, ahol Barabás Márton megvédte címét. BŐVEBBEN ITT!

 

Újabb álom vált valóra Harnos Kristóf számára! A csömöri testépítő az idei szezon előtt szövetséget váltott, és már a WBPF tenerifei Európa-bajnokságán be szerette volna bizonyítani, hogy jó döntést hozott. Jelentjük: Európa-bajnoki címet nyert! BŐVEBBEN ITT!

 

Hagyományteremtő új rovatunkban portrésorozat keretében mutatjuk be csömöri edzőinket, minden hónapban más és más kerül rivaldafénybe. Májusban a futsalosok vezetőedzőjét, a sportág legendáját, Jávor Istvánt ismerhetjük meg jobban. BŐVEBBEN ITT!

 

Az elmúlt évek során elképesztő változások történtek a csömöri sportéletben, nemcsak infrastrukturálisan, de sportszakmailag is komoly fejlődés tapasztalható. A Csömör Sport Kft. ügyvezetője, Válé Flórián és Eigler Tamás önkormányzati képviselő értékel.