Évnyitó ünnepséget tartott a Magyar Judo Szövetség a Papp László Sportarénában, a sportág 2024-ben legjobban teljesítő sportolóit és szakembereit köszöntötték. Az eseményről nem hiányozhatott a csömöri díjazott, Tóth Krisztián sem.

Az ünnepséget dr. Tóth László, az Európai Judo Szövetség (EJU) és a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke nyitotta meg, beszédében gratulált a sikereket elért sportolóknak és felkészítőiknek, majd kitért rá, bízik benne, hogy az új szakmai vezetéssel egységesebbé, összetartóbbá válnak a hazai szakemberek, ami még sikeresebb szereplést tehet majd lehetővé a kiélezett nemzetközi versenyben – írja a judoinfo szakportál.

Az Év felnőtt férfi judósa: Tóth Krisztián
Az MTK Budapest harmincéves olimpiai bronzérmese 2024-ben is ért el emlékezetes sikereket, az év elején a feszített olimpiai kvalifikációs időszakban ezüstérmet nyert a bakui Grand Slam-tornán, majd Zágrábban nyolc esztendő után jutott be ismét az Európa-bajnoki döntőbe, az eredményhirdetésnél a dobogó második fokára állhatott fel.

Gratulálunk!