Október 20-án ünnepli 75. születésnapját Csömör olimpiai ezüstérmes labdarúgója, büszkesége, Vépi Péter. A ferencvárosi legenda az ezredforduló óta településünkön él, két gyermeke és öt unokája mellett, a Csömör KSK nevében Kiskapusi Balázs köszöntötte.

Az 1949-es születésű Vépi Péter tizenegy évesen kezdett focizni a Fradiban, majd 1970-ben mutatkozott be a felnőtt csapatban. Egyszeres magyar bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes hátvéd. A Ferencvárossal 1975-ben KEK-döntős. Összesen 377 mérkőzésen játszott és 5 gólt szerzett zöld-fehér mezben.
A klub színekben csak a Ferencvárosban szereplő játékos 1972-ben 6 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben is. Részt vett az Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseken, a belgiumi négyesdöntőn, ahol a csapat negyedik lett, viszont már nem lépett pályára. Az 1972-es müncheni olimpián az ezüstérmes csapat tagja, háromszoros olimpiai válogatott. Feleségével 2000-ben költöztek Csömörre, idén ünnepelték az aranylakodalmukat.
A jeles évforduló alkalmából a Csömör KSK nevében labdarúgó-szakosztályunk nevében Kiskapusi Balázs köszöntötte a 75 éves ünnepeltet.
Isten éltesse, Vépi Péter!





