Férfi futsalválogatottunk tavasszal kinevezett szövetségi kapitánya, Turzó József a nyári szünet után a szeptemberi, csehországi Visegrádi Négyek-tornán folytatta az év első felében megkezdett csapatépítést – akkor az RFC Csömör együtteséből Varsányi Áron kapust hívta be a nemzeti csapatba, aki az erőfelmérőn debütált is címeres mezben. Ezúttal újabb nemzetközi mérkőzések várnak a csapatra, a horvátországi Porecbe utazik a gárda, ahol egy ötcsapatos tornán vesz részt a válogatott, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Szlovénia és Kuvait társaságában. Ezen az összetartáson Csömörről Józsa Tamás is a keret tagja.
– Folytatjuk a megkezdett utat, továbbra is a csapatépítés a legfontosabb Hadnagy István, Harmati Tamás, Józsa Tamás és Miklós Tamás személyében újabb játékosok debütálnak a felnőtt válogatottban annak érdekében, hogy megtaláljuk ideális keretünket az előttünk álló időszakra – mondta a szövetség honlapjának Turzó József. – Változatos ellenfelekkel találkozunk a poreci tornán, ez fizikailag, taktikailag és mentálisan is nagy kihívás elé állítja a csapatot. A bosnyákok és a szlovénok a kemény délszláv stílust képviselik, a görögökre inkább a játszó futsal jellemző, illetve a világ legjobb edzőjének megválasztott Cacau vezette Kuvait is más futsalkultúrát képvisel.
A mieink szombaton 15.00 órakor a bosnyákok ellen kezdik meg szereplésüket a viadalon, vasárnap 15.00 órakor a görög, hétfőn 17.00 órakor a szlovén, a keddi szabadnap után szerdán 17.00 órakor a kuvaiti csapat lesz az ellenfelünk.
A magyar felnőtt futsalválogatott kerete:
kapusok:
Alasztics Marcell (Futsal Marigliano)
Varsányi Áron (RFC Csömör)
mezőnyjátékosok:
Dávid Richárd (FC Veszprém)
Dróth Zoltán (Haladás VSE)
Hadnagy István (FK Székelyudvarhely)
Harmati Tamás (MVFC-Berettyóújfalu)
Harnisch Ákos (ETO SZC FC)
Józsa Tamás (RFC Csömör)
Klacsák Bence (Dunaferr FC)
Komáromi Péter (FC Veszprém)
Miklós Tamás (FK Székelyudvarhely)
Nagy Imre (MVFC-Berettyóújfalu)
Pál Patrik (Dunaferr FC)
Rábl János (MVFC-Berettyóújfalu)
Siska Gergő (Nyírgyulaj KSE)
Tatai József (FC Veszprém)
A poreci nemzetközi futsaltorna programja:
október 27., szombat
15:00 Magyarország – Bosznia-Hercegovina
október 28., vasárnap
15:00 Magyarország – Görögország
október 29., hétfő
17:00 Magyarország – Szlovénia
október 31., szerda
17:00 Magyarország – Kuvait
Sok sikert kívánunk!





