Nordic walking – a csömöri csapat
Folytatódik a nordic walkingról szóló minisorozatunk Bíróné Tóth Erika jóvoltából, aki ezúttal a 2010 őszén összeállt csömöri csapatot ismerteti a kedves olvasóknak.
Valter Attila ezüstérmes a mountain bike EB-n
Valter Attila, a CUBE-Csömör kerékpáros csapat oszlopos tagja Graz-Statteggben 90 fős mezőnyből ezüstérmet nyert az U-15-ös hegyi kerékpár Európa Bajnokságon.
Csömör aratott a hegyikerékpáros magyar bajnokságon
Az Olimpia előtt még, ahogy Valter Tibor szövetségi kapitány és csapatfőnök fogalmazott, "szétnyertük magunkat" a hegyikerékpáros magyar bajnokságon. Erről közlünk most egy beszámolót.
Lovassy Krisztián beszámol az Olimpiáról
Lovassy Krisztián a népszerű kerékpáros magazinnak, a Bikemagnek adott egy hosszú, mindenre kitérő interjút az olimpiai szerepléséről. A szövegből persze átjön Krisztián csalódottsága, amit meg is értünk, hiszen ilyen komoly felkészülés után gyakorlatilag több szerencsétlenség összejátszása miatt ment el verseny.
Lovassy Krisztián nem ment végig
Több szerencsétlenség is közrejátszott abban, hogy a verseny első felében még a főmezőnnyel lépést tartó Lovassy Krisztián végül nem tudott célba érni a Londoni Olimpia országúti kerékpáros versenyszámában.
Videointerjú: Valter Tibor az Olimpiáról
Mielőtt kiutazik az Olimpiára, elkaptuk Valter Tibor kerékpáros szövetségi kapitányt, és a csömöri EuroOne-Cube-Waberers csapat vezetőjét egy rövid videointerjúra az Olimpiával kapcsolatos dolgokról.
Szombaton Csömörnek is elkezdődik az Olimpia
Szombaton nekünk is elkezdődik az Olimpia, hiszen a csömöri érdekeltségű, és a csömöri csapatban Valter Tibor vezetése alatt kerékpározó Lovassy Krisztián indul a férfi országúti kerékbpárban. A kerékpáros verseny 11-től kezdődik, azt azonban Valter Tibor sem tudta megmondani, ebből mennyit fog közvetíteni a királyi tévé, összefoglaló biztos lesz.
Tavaszi II. Sportnap – milyen programokra nevezhetek?
Érkezett felénk néhány kérdés, melyben arra voltatok kíváncsiak, milyen programokra, [...]
Sportbál – díjaztuk 2011 legjobb csömöri sportolóit
Visszatért, és szerencsére problémák nélkül, jó hangulatban zajlott le az idei Sportbál. Az este egyik legfontosabb részeként Tormay-Lesták Mária, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, valamint Válé Flórián, a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője átadta a díjakat a tavalyi év legjobb csömöri sportolóinak, csapatának és edzőjének.
















