Brutális innsbrucki világbajnokság
Az U23-as férfiak futamában a három magyar bringásból kettő is csömöri volt az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokságon: Valter Attila és Dina Márton is mindent megtett a bivalyerős mezőnyben, amely ezúttal a 65., illetve a 87. helyre volt elég.
Ilyen volt 2018. szeptember
Összefoglaló sorozatunkban visszapillantunk a magunk mögött hagyott hónapra, és megnézzük, hogy milyen volt a szeptember CsömörSport szemmel. Valter klasszisteljesítményt produkált, Varsányi debütált a válogatottban, ragyogóan sikerült a Sportnap.
Kettős csömöri siker Piliscséven
Megint nagyot alakítottak a csömöri bringások: a XVI. MTB Pilis Kupa C1 XCO-versenyen Dina Márton és Valter Attila kettős győzelmet szerzett a nemzetközi elit mezőnyben, ezzel a két remek helyezéssel pedig bezsebeltek 100 UCI-pontot!
Rajzok a felavatott aszfalton
A Sportnap 0. napján a rossz idő ellenére közel 30 bringás vágott neki a kerékpáros körtúrának, ráadásul több elszánt kisgyermekes család is csatlakozott az akcióhoz, hogy közösen fedezzék fel Csömör természeti és helytörténeti értékeit.
Négy csömöri arany
Az év utolsó maratoni Magyar Kupa-futama is csömöri sikerektől volt hangos, hiszen a Cube-Csömör hegyibringásai a Velence MTB Maraton több korosztályában is dobogóra állhattak, ráadásul négyen is aranyérmet ünnepelhettek!
Valter megint szenzációs
A Tour de Hongrie sikere után a 2.1-es Szlovák Körversenyen szerepelt a csömöri tehetségekkel felálló Pannon Cycling Team, amelyben Valter Attila ezúttal is extrát nyújtott, a második napon a harmadik helyen ért célba a bombaerős mezőnyben!
Túlsúlyban a csömöriek a dobogón
Új helyszínen és átalakított pályán zajlott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárában is szereplő Mátra MTB Maraton, ahol a férfiak között a csömöri Szatmáry András állhatott az elit kategória dobogójának legfelső fokára.
Dina Márton a 12. a vb-n!
A Svájc szívében megrendezett hegyikerékpáros világbajnokság első napján Magyarország a tizenötödik helyen végzett csapatváltóban, míg a folytatásban az U23-asok között Dina Márton a 12. helyen végzett, Valter Attila pedig a 30. pozícióban zárt.
Kanizsai ezüst a vb előtt
Az ősz első viadalaként megrendezett Eliminatour Kanizsa Nagydíj versenyzőinek dolgát megnehezítette, hogy az időjárás kifejezetten rossznak számított a térségben. Valter Attila azonban így is ezüstérmet szerzett, ami a svájci XCO-vb előtt jó ajánlólevél.
















