Hétfő este elrajtol a futsal NB I négycsapatos alsóházi rájátszása, az élet-halál harc, ahol eldől a bennmaradás és a kiesés kérdése. Hazai pályán fogadjuk a Göcsejt – az újonccal nyitottuk az alapszakaszt is, de ezúttal más végeredményben bízunk.
Meglehetősen nehéz perióduson vagyunk túl az NB I alapszakaszában, fiataljaink azonban számtalan tapasztalatszerzés birtokában várhatják a rájátszást, ahol minden pontnak óriási jelentősége lesz a kiesés elkerüléséért vívott harcban. Hazai pályán egy jó kezdés meghatározhatja a folytatást, ami a kisebb hullámvölgybe kerülő újonc Göcsej ellen nem lehetetlen feladat. Tavaly ősszel az alapszakaszt is ellenük kezdtük Csömörön, akkor nyertek, ezúttal azonban nem ők számítanak a találkozó favoritjának.
FUTSAL, NB I, ALSÓHÁZ
RFC Csömör – Göcsej SK
2016. április 18. hétfő, 19.00
Csömöri Sportcsarnok
Takó Csaba, vezetőedző: Nem tartom jobb csapatnak a Göcsejt nálunk, ráadásul annak ellenére, hogy viszonylag jól kezdték a bajnokságot, egy hullámvölgyben vannak az utóbbi időben. Fontos lesz a csapatnak a jó kezdés a rájátszásban, hogy utána meccsről meccsre gyűjtögessük a pontokat. Hazai pályán kezdünk, így szurkolóinkra is számíthatunk majd. Értük is harcolunk!
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





